Robin O'Wrightly - #Wetoo - Kettős kereszt (ebook)

Részlet a könyvből:

Zúgott a feje, ahogy nekitámaszkodott a tűzfalnak. Még a sokk hatása alatt állt. Gondolatok cikáztak az agyában, hogy lecserélte-e a koszos ruhát, otthagyta-e „azokat”, amikre gondolni sem bírt, elhozta-e a kesztyűket, és nem hagyott-e akár egy hajszálnyi nyomot… Nem, azt biztos nem. Rövidre vágatta a haját és szoros sapkát húzott: hónapok óta készült az akcióra. „Hát megtettem” – gondolta. Elcsodálkozott rajta, milyen könnyű volt, és mégis milyen visszavonhatatlan. Innentől kezdve már nem lesz ugyanaz az ember. Kinyírt legalább tizenöt ártatlant és egy bűnöst. Vagy többet, egy idő után nem számolta. Sikolyok, vér, lőporszag, lelassult idő. A saját szívverésével egy ütemben lőtt. Egy hangtompítós 44-es Magnumot és egy üres, összecsukható válltámaszú AK–47SZ-t hagyott hátra, számtalan töltényhüvellyel, de ujjnyomok nélkül. Emlékezni sem bírt rájuk. Nem tudta még, mit tegyen ezután, de világosan látta, hogy a nyomokat nullára kellett redukálnia. A ruhát, bakancsot, kesztyűt lecserélte, mind véres és lőpornyomos lett, ezeket el kell égetni. „Nem hagytam túlélőket” – szólt zsibongó fejében a hang. Lassan lecsúszott magzati pózba a fal mellé. „Nem hagytam szemtanúkat sem. Kivégeztem az összes rohadékot!” # # # – Gagarin? Ugyan már! Az a fickó sosem járt az űrben. Csak szeretett volna… De az utolsó pillanatban begyulladt valamelyik foga. Ez annyira kínos volt a nagymedvéknek, hogy valami huszadrangú csinovnyikot lőttek fel földkörüli pályára, amíg Jurka a fogásznál csücsült. Többet aztán nem is űrhajózhatott… Idegesítő volt ez a pasi. Ősz hajú, nyurga, mit­ugrász. Öregnek látszott, és még büszke is volt rá. És ő, a független, a szabadelvű, de igazságszerető nyomozónő itt ült vele szemben egy menő étteremben, és időt pazarolt rá… Ebédidőt! – Na, persze – kuncogott bele a borospohárba Shauni. – És ezt te honnan veszed? Ebben a pillanatban, mintegy mentsvárként, megszólalt a zsebében a mobil. Azonnal benyúlt oda, a füléhez kapta a telefont, és megnyomta a hívásfogadás gombot. – Shauni! – szólt bele. A kollégája hívta, a hangjában megdöbbenéssel vegyes harag ült: – Nem tudom, hol vagy és mit csinálsz, de azonnal gyere a Rausmann utca 27-be! Esemény van, ezt látnod kell! – Ebédelek, de persze, máris ott vagyok – bólintott rá a csinos nő, és sietősen eltette a mobilt, majd bocsánatkérő szavakkal felállt az asztaltól. – Sajnálom, de most mennem kell. Egy élmény volt veled találkozni ennyi év után – hazudta kezét nyújtva az idegesítő alaknak, akinek még elköszönni sem hagyott időt. Pillanatok alatt az utcán találta magát, amint épp taxit fogott, mivel a találkozón reménykedett benne, hogy partnere sokkal elviselhetőbb lesz, és esetleg visszaviszi kocsival az irodába. Megfogadta, hogy többet nem hallgat az anyjára, aki már kirágta a lelkét is, hogy találjon egy rendes férfit magának. De ez a fickó valami ártalom volt, el sem tudta képzelni, hogy lehetett bele szerelmes anno tizenévesen…