Az elengedés és a második esély hosszú útja – Interjú Hugyec Anikó szerzővel

Juli a könyv elején egy veszteség súlya alatt él. Milyen kihívásokkal járt a számodra, hogy ábrázold az elengedés és a gyógyulás lassú, sokszor fájdalmas folyamatát?

HA: Amikor írtam a Túl hosszú utat, akkor én ezzel a történettel keltem és feküdtem; minden szabad percemet ennek szenteltem, ezért bemászott a bőröm alá, beivódott a sejtjeimbe, és megtelepedett a bensőmben. Talán ez is közrejátszik abban, hogy igencsak megviselt, és sokszor megtört lélekben. Továbbá mivel határozottan szenzitív beállítottságú vagyok, így nem is lehetett volna nem belehalni egy kicsit Juli fájdalmába. No, de hiszen én választottam ezt a témát, én akartam leásni a legmélyére, és kihozni onnan a cseppnyi reményt. A kihívást leginkább az okozta, hogy nem csak elérni, hanem felül kell kerekedni az első regényben nyújtott szinten, és megfeleljek az olvasók, valamint a saját elvárásaimnak. Mert míg egy debüt regénynél tiszta lappal indul az író, addig minden következő munkájával már túl kell szárnyalnia előző önmagát, és úgy újulni meg, hogy közben önmaga maradjon.

Arnold egyedülálló apa, aki kész arra, hogy beengedje a szerelmet az életébe. Mit gondolsz, mi teszi őt olyan éretté és kitartóvá Juli felé? Mennyire volt fontos, hogy Arnold ne csak megmentő, hanem egyenrangú társ legyen?

HA: Aki olvasta a duológia első részét, az ismeri Arnoldot, és tudja, hogy mi vezetett az egyedülálló apasághoz, valamint ahhoz, hogy ő jó és korrekt emberré vált. Talán túl korán kellett felnőnie, és bár az élet olykor kemény volt vele, ugyanakkor kárpótolta azzal a csodával, amit kizárólag egy gyermek jelenléte és szeretete adhat. Arnoldot a sors türelemre és jóságra tanította, ezért a kérdésedre a válaszom egyetlen szó: óvatosság. Ez az erény segítette őt ahhoz, hogy elnyerje megérdemelt jutalmát. És valóban, Julinak nem egy megmentő kellett, ahogy Arnoldhoz sem lett volna méltó csupán ez a szerep, ezért nagyon fontosnak tartottam, hogy ne két sérült szív-darabból gyúrjak össze egy ingatag felet. Ez az egyik üzenete ennek a könyvnek: hogy nem kell feltétlenül mindent lerombolnod és felégetned magad mögött ahhoz, hogy beengedd az újat. Egyszerűen csak rendet kell tenned a lelkedben, és tudni, minek hol van a helye.

A fülszöveg "a múlt démonairól" és a "lelkiismeret sziklaszilárd falairól" beszél. Melyik volt a legnehezebb "fal", amelyet Julinak le kellett bontania, és milyen üzenetet hordoz a könyv arról, hogy a szerelem képes győzedelmeskedni a múlt felett?

HA: Azt hiszem, egyik sem volt könnyebb vagy nehezebb a másiknál. Juli egy érzékeny, hűséges nő, ezért is volt olyan nehéz a továbblépés még ennyi idő után is. Nem feltétlenül a szerelem győzte le a múltat, hiszen a múltban egy olyan szerelemé volt a főszerep Juli életében, ami keveseknek adatik meg. Inkább arról van szó, hogy Juli mert végre igent mondani egy második esélyre, és ha félve és bűntudattal telve is, de végre volt bátorsága ajtót nyitni a boldogságnak, ami másodjára is bekopogtatott hozzá. Ez az új szerelem nem radírozza ki a szívéből a fájdalmat, de segít cipelni a terhet, és gyógyítja a sajgó sebet.

A történet egy barátságból szövődő szerelemről szól. Miért érezted fontosnak, hogy Juli és Arnold kapcsolata ilyen lassan és óvatosan fejlődjön? Mit gondolsz, mi a barátság alapvető szerepe a tartós szerelem kialakulásában?

HA: Julinak sok időre volt szüksége, hogy valamelyest begyógyuljon az összetört szíve. Nagyon nehéz elengedni a bűntudatot, még ha tudod is, hogy nincs okod azt érezni. Nem hiába lett a könyv címe Túl hosszú út. A mai instant világban mindenki azonnal akar mindent és még többet, de csak kevesen tesznek bármit is a vágyott célért. Többek között ezért is döntöttem a lassú folydogálású kapcsolatról, mert példát akartam statuálni, hogy ami (illetve aki) fontos, azért igenis érdemes küzdeni, és kitartással, szeretettel, együttérzéssel áttörhető a másik szíve köré növesztett páncél.

A regény a Túl kevés idő folytatása. Hogyan döntötted el, hogy Juli története egy újabb könyvben teljesedik ki, és milyen volt visszatérni ezekhez a karakterekhez a Túl hosszú út megírása során?

HA: Már akkor tudtam, hogy ez egy kétrészes sorozat lesz, amikor még a Túl kevés idő vázlatát írtam. Egyszerűen nem érhetett véget úgy a történet, ahogy az első rész befejeződött. A szereplők majdhogynem követelték a folytatást, nekem pedig égető szükségem volt arra, hogy még velük töltsek egy kis időt. A Túl hosszú úttal lett kerek egész Juliék története. Sokan kérték, hogy legyen harmadik rész is, de abban teljesen biztos vagyok, hogy nem lesz. Egy írónak tudnia kell, hogy mikor jött el az idő, hogy végleg elengedje képzeletbeli barátai kezét, mert ha nem így tesz, azzal azt is megutáltathatja az olvasókkal, ami korábban olyan széppé tette a történetet.

Mi volt a legfőbb célod ezzel a kötettel? Milyen érzéssel szeretnéd, ha az olvasók letennék a könyvet a kezükből, amikor Juli és Arnold története végére érnek?

HA: A szereplőim egytől egyig hétköznapi emberek, és azt hiszem, pont ezért érzik őket magukhoz olyan közel az olvasók, mert könnyen felismerik bennük önmagukat. Ugyanis különösen fontosnak tartom, hogy még ha fiktív történet is, de akkor is a valóságról írjak. Aktív olvasóként tudom, hogy mennyi jó érzést adhat egy könyv, és én egyszerűen csak adni szerettem volna. Egy cseppnyi mosolyt, néhány óra kiszakadást a hétköznapok zsúfoltságából, némi lélekmelengető pillanatot, pár elmorzsolt könnycseppet, reményt arra, hogy igenis létezik tiszta szerelem - egyszóval egy pici darabot a lelkemből.

Köszönjük a közreműködést, Anikó!