Kategóriák
Termék részletek


Robin O'Wrightly - Tripiconi sztori 2. Város a föld alatt (ebook)

Robin O'Wrightly - Tripiconi sztori 2. Város a föld alatt (ebook)
1 990 Ft

Műfaj:

Ifjúsági romantikus tudományos urban fantasy

Kiadás:

2018, Mogul Kiadó

Adatok:

Illusztrációkat a PDF formátumú kiadás tartalmaz.

PDF: 448 oldal, ISBN 978-615-00-3544-4

ePub: 448 oldal, ISBN 978-615-00-3545-1

Mobi: 448 oldal, ISBN 978-615-00-3546-8

  • A ​térképről hiányzó Tripicon szigetcsoportja alatt egy még kevésbé ismert hely húzódik meg a földkéregben: Perallantisz, a Város, melynek burka alatt háromezer ember élete forog veszélyben egy közelgő természeti katasztrófa és egy állampuccs miatt. Időben is visszamegyünk: egy hónappal Az amulett rejtélye c. rész előtt kezdődik a történet. Daniel Amata épp szökésre készül szerelmével, Gregoriával, hogy elkerülje feláldoztatását a népe túléléséért. Szerencsétlenségére azonban tervét nem viheti véghez, ugyanis elrabolják, és ismeretlen helyre hurcolják, hogy kitöröljék emlékeit a lányról. A sorsára hagyják, így kerül Tripiconra, de pechjére az amnézia szinte mindent érint az agyában, így a küldetését is. Az egy hét alatt visszatérnek bizonyos emlékei, de azok nem, amelyek kiderítenék, ki küldte a szigetre, hol vannak a szülei és ki akarja megölni őt. Nincs sok ideje, de azt érzi: csak a tripiconiak segíthetnek rajta és a népén is…

    A Tripiconi sztori második, Város a Föld alatt című részében folytatódik a nem mindennapi szigetország és az alatta elterülő, ismeretlen, hihetetlen világ kalandos és fordulatokban gazdag története, a már megismert és plusz szereplőkkel, régi és új helyszíneken. A jelszó: semmi nem az, aminek látszik!

    Mi lesz Daniellel, ha visszakapja az emlékeit? Találkozik-e újra Gregoriával? Folytathatják-e ott, ahol abbahagyták? Képes-e a királyfi jó vezetőként helyesen dönteni? Legyőzi-e azt, aki őt meg akarta ölni? Sikerül-e csapatával életben maradni a Föld alatt?

    Keresd a többi részt is, és olvasd el, hogy megtudj mindent!

  • Részlet a könyvből:

    A harcosnő megérezte, amint a tenyerébe simul valami a fegyver nyelén, de nem nézte meg, mert tudta, hogy abban a pillanatban lerántanák a leplet a viszonyukról. Az audit után szótlanul lelépett, felvéve az őrséget és egész idő alatt keze takarásában szorongatta a csíkot. A következő őrségváltás előtt csavarta csak le egy óvatlan percben az addigra már szétizzadt papírfecnit. Az volt a szerencséje, hogy íráshoz nemcsak szenet használtak, hanem egy állati eredetű tintát is, melyet nem áztatott fel a víz vagy az izzadtság, ezért látható maradt a mondat: „Nálunk sosem süt a Nap.” Megdobbant a szíve, mert reggel hat órakor indult az őrség, és este hatkor fejeződött be, ha ez így van, a Nagycsillag tükör alá bukásáig már csak három órája maradt. Nem volt visszaút, Gregoria is jól tudta ezt: ha egyszer megszöknek, örökre vagy legalábbis halálukig számkivetettek maradnak.

    Még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe a királyfi egy önmagának szóló intelemmel: „Okos legyél, öregem!” Fegyvert nem vitt magával, hiszen puszta kézzel képes volt bárkit ártalmatlanná tenni. Végső esetben pedig biztosan letépi az ellenfele amulettjét és eltöri a nyakát, véget vetve ezzel a harcnak. Olyan lelkiállapotban volt, hogy a gyilkosságtól sem riadt volna vissza. Hátára vette azt a bőrtarisznyát, amit összekészített az útra, majd kilépett az ajtón.

    „Jeél kísérje utam! Várj rám, Gregoria!”

    Bár az íjásszal nagyon ügyesen titkolták kapcsolatukat, egymás testét tiszteletben tartva, a környezetük sem volt „se vak, se hülye”, így akár kémeik is lehettek a nép között. Valaki biztos megneszelte, mégis csak öt hónap telt el az első fellángolás óta. Esténként találkoztak a patak partján, a király lakhelye mögött, és Daniel alig várta ezeket a kedves órákat. Sokszor azon kapta magát, hogy egész nap ezen gondolkodik, erre készül belül, miközben kívül rideg, tartózkodó arcát mutatta a külvilág felé. Ez a kettősség: az őrült, szédítő szerelem és a közönyös, számító uralkodói lét szépen-lassan a becsavarodás határára kergette ezt a szerencsétlen sorsú, perallantida ifjút.

    Daniel óvatosan körülnézett, nehogy meglepetés érje. Az utca csendes volt, nem nagyon járt már kint senki. Amire nem számított, hogy valaki hátulról a nyakába ugrik a kapu fölötti kőpadolat irányából, ráadásul bőven nagyobb testű volt, mint ő. Elvesztette az egyensúlyát és összerogyott, mikor rázuhant támadója, majd mire eszmélhetett volna, két oldalról ketten beszorították, hogy ha felkel, ne használhassa a kezeit, és ne legyen tere a lábharchoz sem. Hárman egy ellen! Valaki nagyon felkészült a királyfival való küzdelemre, ha ennyire bebiztosította a harcképtelenné tevését.

    Daniel érezte, hogy hibázott: hallania kellett volna támadói lélegzését, a bokrok susogását, látnia, hogy fönt lapul meg az alak az íven, de nem érzékelt semmit. Teljesen elnyomták az érzelmei, túlságosan lefoglalták a lánnyal és a saját magával kapcsolatos gondolatai. A nyakán érezte, ahogy megrántják az aranylapocos láncot, tudta, ha leveszik az amulettet, akkor halálosan sebezhetővé válik. Amint a kristály lekerült a bőréről, megszédült és fél percre elveszítette az eszméletét. Mire magához tért, már pecket tettek a szájába, vászonzsákot húztak a fejére és megkötötték a nyakán, ezáltal tényleg elsötétült a világ, még az estéhez képest is.

    Az amulettet a bőrtarisznyájába gyűrték – érezte, ahogy megrántották a szíjat a vállán –, mert nem akarták megölni, csak magatehetetlenné tenni. Kiabálni próbált, de a pecektől nem tudott. „Gregoria!” – ez volt az utolsó gondolata, elfeledve, hogy ezzel a lányt is végletesen veszélybe sodorhatja, ám ekkor egy erős kar megszorította a nyaka melletti részt a vállán, és ő abban a szempillantásban elájult.

Webáruház készítés