Kategóriák

Aurora Lewis Turner


    Ismerd meg Aurora Lewis Turner írónőt:

   Tizennégy éves korom óta írok, de csupán tíz év elteltével, azaz huszonnégy évesen publikáltam életem első regényét. Azóta már különböző kiadóknál öt regényem jelent meg, a többségük tavaly, 2021-ben. Mindegyik fantasy zsánerben íródott. Nagyon szeretek világokat teremteni és építeni, sorsokat és személyiségeket formálni. De úgy vélem, igazán csak akkor válik élettel telivé egy-egy fantáziavilág, ha van, aki elmerülhet benne. Vagyis az én világaimat az olvasók teszik színessé és teljessé. Ezért is kezdtem bele interaktív történetek írásába, ahol az olvasókkal együtt alakítjuk az események fonalát.

A civil életem legalább annyira izgalmas, mint az írói. Magyar szakot végeztem, majd beszippantott a nyelvészet. A hétköznapjaim jelenleg azzal telnek, hogy a doktori disszertációm megvédésére készülök. Azzal keresem a kenyerem, hogy fiatal kutatóként kísérleteket végzek, cikkeket írok az eredményekről, konferenciákra járok. Röviden összefoglalva a magyar nyelvvel és annak elsajátításával foglalkozom. Olyan szerencsés vagyok, hogy a hobbim a munkám. Éppen ezért nehéz lenne választani a polgári foglalkozásom és az írás között.

Férjezett vagyok, a férjem a legjobb barátom és egyben legnagyobb kritikusom. Nem kevés könyvborítóm született az ő ötletei alapján. Az írásban épp a kritikát találom a legnehezebbnek, vagyis azt, hogy emelt fővel tudjuk fogadni, és okulni belőle. A legkönnyebb pedig maga az alkotás folyamata. Nálam ez jórészt spontán működik, bár fejben össze kell állnia a történetnek ahhoz, hogy magabiztosan tudjak leülni a gép elé, és különféle történetekkel töltsem meg az üres papírt.

Megjelent könyvei:

  • Névtelenek - Bolygókeringő trilógia 1. (2020) Olvasni Menő kiadó
  • A Hetedik Bolygó - Bolygókeringő trilógia 2. (2021) Olvasni Menő kiadó 
  • A hatalom köve (2021) Olvasni Menő kiadó
  • Az istenek játéka (csak e-book, 2021) Olvasni Menő kiadó

     

Várható megjelenés:

  • A tűzróka - Az ikerlángbűbáj 1. (2022)

     

Az írónő elérhetőségei:

Facebook oldal: Aurora Lewis Turner

Facebook csoport: Aurora Lewis Turner és olvasói világa

Instagram: auroralewisturner

Moly: Aurora Lewis Turner


Sorrend:

-25%
ÚJ
-25%
ÚJ
  Aurora Lewis Turner - Lloyd - A belső szörnyeteg (nyomtatott)

ELŐJEGYEZHETŐ!

Várható megjelenési idő: 2023. június 10.

Adatok:

4 999 Ft
Akció: 3 749 Ft
4 999 Ft  3 749 Ft
  db    Kosárba Kosárba
-25%
ÚJ
-25%
ÚJ
  Aurora Lewis Turner - A hét pecsét - Az ikerlángbűbáj 3. (nyomtatott)

Adatok:

Az ikerlángbűbáj-sorozat harmadik kötete

3 999 Ft
Akció: 2 999 Ft
3 999 Ft  2 999 Ft
  db    Kosárba Kosárba
-10%
-10%
  Aurora Lewis Turner - A hét pecsét - Az ikerlángbűbáj 3. (ebook)

Adatok:

Az ikerlángbűbáj-sorozat harmadik kötete

1 999 Ft
Akció: 1 799 Ft
1 999 Ft  1 799 Ft
  db    Kosárba Kosárba
-10%
-10%
  Aurora Lewis Turner - A megtörhetetlen átok - Az ikerlángbűbáj 2. (ebook)

Adatok:

Az ikerlángbűbáj-sorozat második kötete

1 999 Ft
Akció: 1 800 Ft
1 999 Ft  1 800 Ft
  db    Kosárba Kosárba
-25%
-25%
  Aurora Lewis Turner - A megtörhetetlen átok - Az ikerlángbűbáj 2. (nyomtatott)

Adatok:

Az ikerlángbűbáj-sorozat második kötete

3 999 Ft
Akció: 2 999 Ft
3 999 Ft  2 999 Ft
  db    Kosárba Kosárba
-25%
-25%
  Aurora Lewis Turner - A tűzróka - Az ikerlángbűbáj 1. (nyomtatott)

Adatok:

3 999 Ft
Akció: 2 999 Ft
3 999 Ft  2 999 Ft
  db    Kosárba Kosárba
-18%
-18%
Aurora Lewis Turner - Névtelenek (nyomtatott)

Adatok:

Bolygókeringő trilógia 1. 

 

3 999 Ft
Akció: 3 280 Ft
3 999 Ft  3 280 Ft
  db    Kosárba Kosárba
-18%
-18%
Aurora Lewis Turner - A hetedik bolygó (nyomtatott)

Adatok:

4 399 Ft
Akció: 3 605 Ft
4 399 Ft  3 605 Ft
  db    Kosárba Kosárba
-18%
-18%
Aurora Lewis Turner - A hatalom köve (nyomtatott)

Adatok:

4 799 Ft
Akció: 3 935 Ft
4 799 Ft  3 935 Ft
  db    Kosárba Kosárba
  Aurora Lewis Turner - A tűzróka - Az ikerlángbűbáj 1. (ebook)

Adatok:

1 999 Ft
1 999 Ft
  db    Kosárba Kosárba

Sorrend:

Webáruház készítés