Az örök dilemma: nyomtatott vagy elektronikus?
A mai felgyorsult világ velejárója az állandó fejlődés. Gondoljunk csak bele, alig három évtizeddel ezelőtt örültünk, amikor meg tudtuk venni az első videomagnónkat, amit később felváltott a DVD, mára pedig elég egy internetkapcsolat, és szinte bármely film vagy sorozat elérhető.
Nem kell kazettákat, lemezeket vásárolni, nem foglalják el a nappalinkban a helyet, nem kell őket leporolni.
Ugyanez érvényes a könyvekre is: ma már számos kötet elérhető elektronikus formában, így elég azokat megvásárolni és/vagy (akár ingyenesen, de nem illegálisan!) letölteni, és akár a telefonunkon is élvezhetjük őket.
Az elektronikus könyv története 1971-ig nyúlik vissza. Michael S. Hart akkor indította útjára a Gutenberg Projectet, aminek a célja a kulturális művek digitális megőrzése volt. Hazánkban a 2000-ben alakult Vikk.net - VIrtuális KönyvKiadó volt az első olyan kiadó, amely elektronikus könyvekre szakosodott. Azóta persze már rengeteg másik, kis és nagy könyvkiadó foglalkozik e-könyvekkel. Elég megnyitni egy online webáruházat, és láthatjuk, hogy nagyon sok kiadvány elérhető nyomtatott és elektronikus formában is.
Az örök kérdés természetesen ma is fennáll: melyik a jobb? A szenvedélyes könyvgyűjtők a nyomtatottra esküsznek, hiszen azokat szagolgatni, lapozgatni lehet, ékesítik a könyvespolcot, megadják azt a kellemes, meghatározhatatlan érzést, ami akkor tölt el, amikor egy „igazi” könyvet tartunk a kezünkben. Ennek azonban a hátránya az, hogy rettentő helyigényes, még ha a látvány kárpótol is érte, ezért egy idő után bizony rendezkednünk kell, mert nem férünk el tőle. A papír és a nyomdai költségek ára miatt sajnos a nyomtatott könyv ára egyre emelkedik, és ez a tendencia egyelőre nem áll meg. (Nem beszélve az adókról, hiszen egy könyv előállításán nagyon sok ember dolgozik, akik a tevékenységüket többnyire vállalkozóként végzik. A maguk után fizetendő adó és járulék miatt a saját munkájuk értékét is növelni kell ahhoz, hogy ne veszteséggel működjenek.)
Bevallom, az előbb említett okok miatt nagyon nehezen szántam rá magam az első e-könyv olvasóm megvásárlására. Mellette szólt ugyanakkor a hely szűkössége, illetve az, hogy míg az évekkel korábban megjelent könyvek nyomtatott példányai elfogytak az üzletekből, addig elektronikus formában még mindig elérhetőek voltak. Bizony! Ez is egy nagy előnye az e-könyveknek! Emellett, gondoljunk csak bele, mennyire sok kötetet tárolhatunk egyetlen eszközön! Elég csak feltölteni az olvasónkra, és kedvünkre válogathatunk belőle. A vásárlása sem bonyolult: az interneten való rendelést tekintve ugyanúgy zajlik, mint a nyomtatott könyv esetében, annyi különbséggel, hogy itt – virtuális termék lévén – nem csomagolják be és küldik el nekünk a futárral, hanem a fiókunkhoz csatolják, ahonnan bármikor letölthetjük. Az ára szempontjából kedvezőbb, mint a nyomtatott könyv, még ha azt a bizonyos áfát is nézzük. (A nyomtatott könyv áfája 5%, amelyet a törvény határoz meg, az e-könyv azonban adózás szempontjából egy szolgáltatásnak minősül, ezért ott 27%, de ezzel együtt is olcsóbb, mint a kézzel fogható könyv.) Utazás szempontjából is előnyösebb az elektronikus változat, hiszen a nagyon népszerű bestsellerek némelyike már-már féltégla méretű, és azt magunkkal vinni nem egyszerű; az e-könyv viszont egy szoftver segítségével akár a telefonunkon is olvasható, ami szinte mindig nálunk van. Nem utolsó sorban pedig gondoljunk csak a környezetre: az elektronikus formához nem kell papírt előállítani.
Vannak, akik szerint az e-könyv nem adja meg azt az élményt, amit a nyomtatott. Ez csak azokra az olvasókra igaz, akik előtérbe helyezik az illat, a mozdulat, a látvány hatását. Az olvasást tekintve azonban meg kell, hogy cáfoljam ezt az állítást: saját magamon tapasztalom, hogy egy elektronikus könyvben ugyanannyira el lehet merülni, mint a másik változatban. A történet a fontos, a cselekmény izgalma, a szereplők jelleme, az érzelmek, amelyeket kiváltanak belőlünk. És ezt az e-könyv ugyanúgy meg tudja adni.
Varga György
író, könyvelő