Negatív kritika, és annak megfogalmazása

A szerző, mikor írja a történetét – tele ambíciókkal, lelkesedéssel –, szó szerint szívét-lelkét beleteszi abba a munkába, ami éppen előtte van, és arra vágyik, hogy a munkáját mások is elismerjék. Nyilván nem tetszhet mindenkinek minden, nem lehet ugyanaz az ízlésünk, és még az is rendjén van, ha valami hiba csúszott véleményed szerint a szerző gépezetébe, és úgy érzed, te ezt sokkal jobban csináltad volna. A probléma egyedül a vélemény kinyilvánításával akad olykor.

   Szerzőként és egykori bloggerként mindkét oldalt ismerem. Pontosan tudom azt, milyen, mikor a könyvedet olvassa valaki, te pedig borzasztóan izgulsz, hogy mit fog szólni hozzá. És azt is nagyon jól ismerem, amikor a HazaÍrók vezetőjeként olyan könyvet olvastam, ami nem nekem íródott, így nem is nyerte el a tetszésem. Nyilván a HazaÍrók egy marketingfelület volt, ahol mindig megpróbáltam megtalálni a pozitívumot az adott műben, és úgy érzem, ez sikerült is minden egyes alkalommal. De ha nem is vesszük a blogger-múltat, olvasóként már hosszú évek óta jelen vagyok az irodalom berkeiben, nagyon sok kötet átfutott már a kezem alatt, akár hazai, akár külföldi szerzőkről beszélünk. Az évek alatt nemcsak a stílusom, de a megítélésem is nagyban változott. Lehet ez amiatt, hogy belecsöppentem a szerzői világba, és még jobban át tudom érezni egy-egy negatív kritika lelki súlyát, de lehet amiatt is, hogy az idő múlásával sokkal jobban át tudok élni, érezni bizonyos dolgokat. Ilyen például a rosszul megfogalmazott negatív kritika. Tudom, most sokan felkapják a fejüket, hiszen mit képzelek magamról; mindenkinek joga van a véleményéhez, különben is a szerző vállalta ezt, és viselje csak el. Tény: a véleményhez mindenkinek joga van. A szerző sok mindent bevállalt, és jobb híján el kell viselnie mindennemű negatívumot is, sőt a kulturáltan megfogalmazott kritika még építheti is az adott művész későbbi munkáját.

   Azonban azt vegyük számításba, hogy az „ez egy sz*ar” vagy ehhez hasonló, kulturált megfogalmazást mellőző vélemények nem építik a szerzőt, sőt, lerombolják azt a kevéske önbizalmát is, ami addig volt. Hiszen valóban előfordulhat, hogy a munkája a te nézeted szerint gyengén sikerül, sőt, lehet, hogy valóban nem volt érett a kiadásra, de az is előfordulhat, hogy nem neked szánta a szerző. Sok minden lehet, de egyvalami biztos: a tiszteletet soha nem múlja felül az egyéni vélemény. Rengeteg könyv van, ami nekem nem tetszett, az elmúlt időkben is, vagy akár a HazaÍrók fennállása alatt is. De mindig igyekeztem a szerző felé tisztelettel fordulni, vagy inkább csendben maradni, ha nem tudtam objektíven megfogalmazni a véleményem.

   Sokszor halljuk azt, hogy a bloggereknek mekkora felelősségük van az irodalom világában, hiszen véleményük sok emberre van hatással, de higgye el mindenki, ez ugyanígy igaz a szimpla olvasóra is. Főleg, hogy van egy nagyon jól bejáratott olvasói médiafelület, amiről bizton állíthatom, hogy a legtöbb szerző legjobb barátja és legnagyobb mumusa is egyben. Nem fogok hazudni: rettegek fellépni erre a médiafelületre, sokszor inkább meg sem teszem. Nem azért mert nem tudom elviselni a negatív kritikát, vagy mert tökéletesnek gondolom a könyveimet. Távolról sem, sőt, szerintem én tudnék a legtöbb kritikát írni róla. Azonban tény, hogy egy ott olvasott, pocskondiázva megírt negatív vélemény vagy egy random odadobott fél csillag sokáig le tudja törni a lelkesedésem. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lehet negatív véleményt megfogalmazni. Lehet – sőt kell is. De mielőtt csak úgy odadobjuk ezeket a nagy nyilvánosság elé, arra kérek mindenkit, gondolja át, mennyi tisztelet, mennyi megértés, és mennyi építő jellegű mondat van abban, amit megfogalmazott. Bár biztos vagyok abban, hogy rengetegen nem értenek egyet velem ebben sem – nem is kell –, én ezt is elfogadom. Viszont köszönöm minden szerzőtársam nevében azoknak, akik szépen, értékelhetően és tisztelettel fordulnak felénk és fogalmazzák meg a negatívumokat is. A hazai szerzők – legnagyobb sajnálatomra – amúgy is hatalmas hátrányból indulnak, amit soha nem értettem, hiszen rengeteg tehetség van idehaza is, ezért kérek mindenkit: ne fokozza mindezt esetleges előítéletekkel, inkább forduljon nyitott szívvel és tisztelettel a hazai irodalmi művészek felé is.

Tormási Vyktória

író, újságíró