Abby Winter - Leomló falak (ebook)

Részlet a könyvből:

"Mivel a kicsikénk a kikötőben volt, hamar el is foglaltuk a helyünket. Imádtam ezt, hogy oda megyünk, ahova akarunk, és akkor, amikor akarunk. Mivel hosszú volt az út, hamar visszavonulót fújtunk. Másnap reggel kicsit később keltem, mint a többiek. Mire kimentem a közös teraszra, ők már megették a reggelijüket. – Jó reggelt, Uram! – köszönt Mark, a főszakácsunk. – Hozhatok Önnek valamit? – Nem, köszönöm, van itt minden! Nem tudja, hol vannak a többiek? – Kimentek, szétnéznek. Pont elkerülte őket. – Köszönöm. Azzal magamra is hagyott. Mivel a yachtunk farral volt a kikötőben, pont remek kilátásom nyílt a kikötőre illetve a part egy részére. Gondoltam, reggeli közben elolvasom az újságot is. Egyszer csak a szemem sarkából mozgásra lettem figyelmes. Felpillantottam. Egy lány volt. Na jó, azért már nem lány, de tőlem fiatalabb lehetett. Egy térdnadrág és egy póló volt rajta, semmi túlzás, semmi cicoma. Nagyot dobbant a szívem. Basszus! Biztosan turista volt, mert olyan ámulattal bámulta a motorcsónakokat a kikötő elején, mintha sosem látott volna ilyet azelőtt. Ahogy közeledett, és jobban megnéztem, feltűnt, milyen csinos. Nem a klasszikus szépség, de teljesen rendben volt, amit eddig láttam legalább is. Épp rajta felejtettem a szemem, amikor megállt. Felnézett egy hajóra. Olyan különös lett az arca, hogy kíváncsivá tett. Felálltam és megnéztem, mit néz. Kettővel odébb egy hajón épp egy fickó ébredezett. Ekkor összeszorult a gyomrom. Mi volt ez? Ráztam meg a fejem. A nő szemezett a pasival, amikor kijött a nője is. A görcs kiengedett a gyomromból. Ez most komoly? Még csak nem is láttam igazán. A kis szöszi lehajtott fejjel, kissé elpirulva továbbindult felém. Mosolyognom kellett, mert eszembe jutott, mivel tudnám elérni, hogy ezt a pírt én varázsoljam az arcára. Hé, Ryan! Ébresztő! Mi ütött beléd? Ráztam fel magam. Inkább visszaültem a helyemre, mielőtt komplett hülyét csinálok magamból. Újra felvettem az újságot és olvasni kezdtem. De amikor elsétált a yachtunk előtt, megborzongtam. Nem bírtam megállni, hogy ne kövessem a szememmel. Igazi nő volt. Már nagyon elegem volt a botocskákból. Ez a nő igazán nőies volt. Nyeltem egyet. Ekkor lelassított és visszafordult. Vajon észrevette, hogy figyelem? Nem bukhattam le, mert a teraszunk egyik fele zárt volt, így csak én láthattam, ő nem. Zavartan fordult meg, és sétált tovább. Már azon törtem a fejem, milyen szöveggel tudnám elcsábítani. Valami vonzott hozzá. Mi? Na jó, innom kell valamit. Mikor foglalkoztam én a csábítással? Ja, soha! – Sikerült felébredned? – szakították félbe a merengésemet a srácok. – Ja – vakkantottam. – Valami gond van? – húzta össze a szemöldökét Tom. – Dehogy is – kapkodtam össze az újságjaimat. – Mi lesz a program? – Vízisíelni fogunk! – ujjongott Jason – Jössz? – Nem hiszem. – Ne legyél már ünneprontó! – morgolódott. – Ti mehettek, én kimegyek a piacra. Megkérdezem Markot, nem kell-e valami. – Már megint ez a szar! – jött Jasontől. – Most mi bajod? Szeretem én kiválogatni, mit eszek meg. Mi ezzel a gond? Különben is még csak most érkeztünk, vízisíelni tudunk még, de piac csak ma van. – Jól van házisárkány, menj, vásárolj, addig mi csinálunk valami férfiasat! – dünnyögte és ment is átöltözni. – Minden oké, haver? – kérdezte Tom a szokásos felhúzott szemöldökkel. Esküszöm, ez az ember belém lát. – Persze. Miért ne lenne? – próbáltam lerázni. – Nem tudom, furcsa vagy. Történt valami? – Nem, semmi. – Rendben, te tudod. – látszott, hogy nem győztem meg, de rám hagyta. Azzal ő is eltűnt. Azt mégse mondhattam nekik, hogy megláttam egy nőt, aki úgy elvette az eszemet, hogy elég csak rágondolnom, és máris kő kemény vagyok. Lenéztem a gatyámra. Bassza meg! Vennem kell egy hidegzuhanyt. Miután megpróbáltam összeszedni magam, felöltöztem, és útnak indultam. Szerettem ezt a piacot. Valóban szerettem magam kiválogatni az ételek hozzávalóit, de nem csak emiatt jártam ezekre a helyekre. Hát, igen! Vadászni is ide szoktam járni az ideutazások alatt. Meglepően sok bevállalós csaj fordult meg ilyen helyeken. Jason fél óráig röhögött rajtam, mikor először elmeséltem neki, milyen klassz csajokat lehet itt látni, és milyen készségesek. Azóta is ezzel csesztetnek. De legyen ez az ő baja. Nekem már jó párszor bejött. Ahogy a piacra értem, egyből a halasok felé vettem az irányt. Jó barátom, Nico pultjához mentem, hogy beszerezzem az esti grillezéshez a hozzávalókat, és kagylót is kellett vinnem Marknak. – Hello Nico! Mi a helyzet? Hogy megy a bolt? – Hello Ryan! Kösz, jól. Lassan tetőzik a szezon, szóval nincs okom panaszra. Már ezer éve nem jártál erre felé! Mi újság? – Köszi, minden rendben. Kellene egy pár dolog. Épp sorolni kezdtem volna, amikor valaki nekem jött, és azzal a lendülettel le is pattant rólam. Gyorsan utána kaptam, nehogy összetörje magát a kicsike. – Elnézést! Ne haragudjon, nem vettem észre! – mondta, ha jól sejtem magyarul, de úgy hadart alig értettem. Ahogy gyorsan magamhoz rántottam, és a keze a mellkasomhoz ért, esküszöm kihagyott a szívem egy ütemet. Mert Ő volt! Ahogy a szemébe néztem, aminek a színét, ha akartam se tudtam volna leírni, elakadt a szavam. Basszus Ryan, térj észhez! – Én kérek elnézést! – próbáltam megszólalni. Erre esküszöm kitágultak a pupillái. Jó kislány! Mielőtt bevethettem volna a csábító mosolyom, két másik nő lépett az én Kicsikém mellé. – Hűha! – nyögte ki az egyik. Csinos, de ránézésre is egy dög volt. A másik nő mellette sokkal visszafogottabb volt hosszú barna hajjal. Ő nem szólt egy szót sem. Mire reagálhattam volna, a kis szőkeség menekülőre fogta. – Menjünk! – kezdte húzni a két lefagyott barátnőjét. Nem értettem, hova siet, még nem is tudok róla semmit. Épp szólni akartam, mikor a válla fölött rám nézett. – Köszönöm! Azok a szemek! Belém fagyasztották a mondandómat. Semmit nem tudtam reagálni, ilyet már vagy húsz éve nem éreztem. Az emlékre összeszorult a torkom. Végzősök voltunk az egyetemen. Egy nap betértünk a szokásos adag kávénkra, és épp hecceltük egymást a srácokkal, mikor egy csilingelő hang szólított meg minket. Ahogy odafordultam, megdermedtem. A többiek szekáltak, hogy nyögjem már ki, mit akarok, amikor a hang tulajdonosa fülig érő szájjal újra feltette a kérdést. Szó szerint kiröhögte a bénázásomat. Akkor kezdődött a mi történetünk Olíviával. Gyönyörű nő volt és hamarosan be is adta a derekát, így randizni kezdtünk. Nagyon jól alakultak a dolgaink. Ő két évvel fiatalabb volt nálam, és akkor jött át a mi egyetemünkre. Az Oxfordra jártunk mindketten, így szinte minden időt együtt töltöttünk és én hamar rájöttem, nekem ő kell, ő a másik felem. Mikor a cégünk is igazán beindult, megkértem a kezét és igent mondott. Madarat lehetett velem fogatni. Minden olyan jól alakult az életemben, el sem akartam hinni. Igen, nem sokkal később meg is szakadt a jók sorozata. Gyereket szerettünk volna, de nem sikerült. Elmélázásomból Nico térített vissza. – Ryan! Mit szeretnél? – ha te most azt tudnád, haver, gondoltam magamban. Gyorsan összeszedtem, amit akartam, és visszaindultam a hajóra. Olívia emléke az egész napra rányomta a bélyegét, amit természetesen Tom észre is vett. Ő ismerte a feleségemet az elejétől fogva, és úgy szerették egymást, mintha testvérek lettek volna. – Mi a baj? – jött felém. Már az arcomról tudta, ha Olíviára gondolok. – Semmi. Csak az emlékek szórakoznak velem. – Gyere, igyál egyet. – Na, ez jó. Tényleg szarul nézhettem ki, ha már ő is itatni akar. A délután maradék részét a srácok a hajón töltötték, és próbáltak energiát önteni belém. Elindultam a szokásos lejtőn. Aznap a kanapén aludtam a nappaliban. Eddig tudtak a fiúk elcipelni, miután eszméletlenre ittam magam, már megint. Szerencsétlenségemre a tudatalattim is ezt az éjszakát választotta arra, hogy tréfát űzzön belőlem. Álmomban Olíviával voltunk a házunkban. Úgy pihentünk a kedvenc kanapénkon, hogy az ölemben tartottam, a mellkasomnak támasztotta a hátát, én pedig a hatalmas pocakját simogattam. Már csak napok voltak vissza és a kezembe tarthattam a kisfiamat. A következő képsorokban már David is velünk volt. A tengerparton voltunk és futkározott a homokban, futott a hullámok elöl és hangosan kacagott. Én is futottam oda hozzá, de mintha sosem tudtam volna odaérni. Ő szólított, nyújtotta felém a kezét, én rohantam kétségbeesetten, ordítottam, de sehogy nem értem el. Ekkor riadtam fel. – David! – ordítottam. Olyan sebesen vert a szívem, azt hittem kiugrik a mellkasomból. Tiszta verejték voltam. Próbáltam szabályozni a légzésem, de hányingerem támadt. Gyorsan felugrottam és berohantam a közeli fürdőbe, majd a WC fölé hajolva, mindent kiadtam magamból. Bassza meg! Ilyen gyötrő álmom már elég régen volt. Gondolom a mai nap eseményei, na meg a temérdek pia sem tett jót. Mikor már úgy éreztem, rendben leszek, a mosdóhoz léptem, hogy hideg vízzel megmosakodjak. A tükörbe néztem. A kurva életbe! – morogtam magam elé. Borzasztóan festettem. Olyan karikás volt a szemem és olyan vérágas, hogy ijesztegetni is elmehettem volna Halloweenkor. Próbáltam összekaparni magam. Remélem, a srácokat nem ébresztettem fel. Miután lecsillapodtam, megnéztem, hogy mennyi az idő. Hajnali négy óra. Nem volt kedvem felmenni a szobámba, gondoltam nemsokára úgy is felébrednek a többiek is, inkább visszadőltem a kanapéra. Próbáltam azt a technikát alkalmazni, amit a terápián tanultam. „Lélegezzen mélyeket! Gondoljon valami szépre!” – hallottam Dr. Smith szavait. Már lassan fél éve nem voltam a dokinál. Ha ez folytatódik, megint el kell mennem. Amennyire hadakoztam ellene az elején, annál jobban megkedveltem az öreget a végére. Értette a dolgát! Így gondoltam valami szépre. Az én szőke Kicsikémre! Jaj ne már Ryan! Nem is tudod ki ő, és hogy fogtok-e még találkozni. Oltottam le magamat. Sóhajtottam egy nagyot és gyönyörű szemeire gondolva újra álomba szenderültem. Egy sokkal nyugodtabb álomba. Valamikor délelőtt tértem észhez. – Hello álomszuszék! – köszöntek a srácok. Épp a reggelijüket tömték magukba. Felültem a kanapén és feléjük néztem. Vagyis inkább hunyorogtam. – Baszki, haver! Jól vagy? – kérdezte Jason. – Miért? Úgy nézek ki? – nyögtem oda nekik, és próbáltam nem elhányni magam megint. Elvonszoltam a testemet a teraszig és a sarokgarnitúra rám eső részére vetettem magam. Még jó, hogy mindig enyém a fehér bőr kanapészerű rész. – Megint előjöttek a rémálmaid – állapította meg nagy sóhajjal Tom. Hogy ez az ember tényleg mindent tud… Nem hiszem el. – Felébresztettelek? – kérdeztem, miután letagadni úgysem tudtam volna. – Nem, csak régen nem voltál ennyire kiütve. – Ja, már vagy fél éve. – Igen, de akkor megvolt rá az okod – mondta Jason halkan. Igen, akkor volt a baleset évfordulója. Hát mit mondjak, feladtam a leckét a srácoknak, akik mint most is, végigszenvedték velem a napot illetve az éjszakát. – De most mi történt? Itt sosem szoktál kibukni? – kérdezte Jason kétkedve. – Semmi – ültem fel velük szembe. Mindketten felhúzott szemekkel meredtek rám. Hiába, ismertek már, mint a rossz pénzt. – Csak… Mindegy, nem lényeg… – Ryan! – Jól van, csak láttam egy jó nőt itt a kikötőben, majd Niconál is összefutottunk. Szó szerint. Az emlékre elmosolyogtam magam. Ahogy eszembe jutott a különleges szeme, már nem a másnaposságtól görcsölt a gyomrom. Ekkor felnéztem a fiúkra. Úgy bámultak rám, mintha két fejem lenne. – Mi van? – Hát ez az! Oké, jó a nő, de mi készített ki? Miért nem kaptad el, és dugtad meg valamelyik kis zúgban. – Ekkor gyilkos tekintettel meredtem rá. – Ugyan már Ryan! Jó pár nővel volt dolgod az utóbbi időben, ez is lehet egy a sok közül. – Válogasd meg a szavaidat! Nem is ismered! – Hát te sem! – Mondjuk igaz, ami igaz – kapcsolódott be Tom is a beszélgetésbe. – Mit akarsz vele? Megkeresni, megismerni? Hiszen azt se tudod, hol kezdjed? – sorolta érveit Tom. – Tudom, jó? Csak egyszerűen olyan érzéseket keltett bennem, amit már nagyon rég nem éreztem. – Olívia óta – állapította meg Tom. – Akkor már legalább tudom, miért néztél ki úgy tegnap, mikor visszaértél a piacról. – És most? – kérdezte Jason. – Most pedig – feltápászkodtam a helyemről – mivel valóban nem tudom, merre kereshetném, és abban sem vagyok biztos, hogy keresni akarom, szellőztessük ki a fejünket. Én lezuhanyozom, addig készítsétek elő a jet-skiket, és irány a tenger. – Ez a beszéd, haver – vigyorgott Jason. – Indulhatunk – adta meg magát Tom is."