A női lélek ezer arca és a versírás, mint önkifejezés - interjú Erberling Judittal

A kötet címe, a Szirmok a nőies, bájos külsőt idézi, a fülszöveg azonban a női lélek mélyéről beszél. Hogyan használod a szirmok és a természet motívumát a belső érzelmek ábrázolásához a verseidben?

EJ: A Szirmok címválasztása nem volt egyszerű dolog. Emlékeim szerint napokig gondolkodtam, gondolkodtunk, hogy mi legyen a címe. Végül pont azért esett erre a választás, mert sokadik átolvasásnál felfedeztem, hogy a szirmok, mint szimbólum folyamatosan visszatér a kötetben, és a megjelenések többségében negatív érzelemhez kapcsolódik, akár úgy, hogy annak pozitív kimenetelt jósoljon. A természet egy csodálatos dolog és nagyon szép párhuzamokat lehet találni közte és az emberi érzelmek között. Erre az egyik legbeszédesebb kifejezésünk talán az érzelmek vihara.

A kötet a természet, az ünnepek és az álmok köré gyűjti a verseket. Milyen szempontok szerint rendezted őket „csokrokba”, és hogyan befolyásolták ezek a témák az írásod stílusát?

EJ: A versek sokkal hamarabb születtek meg, mint a témák. Amikor kiírtam magamból ezeket az érzelemszilánkokat, gondolatkitöréseket, akkor csak egyszerűen ki akartam adni, ami bennem volt, egyáltalán nem gondolkodtam azon, hogy ez később milyen szempontok szerint legyen rendezve. Így tehát a témák – ilyen szempontból – abszolút nincsenek hatással a verselésem stílusára. A Szirmok kötet esetében a szerkesztést nem én készítettem. A verseket Fülöp Zsolt, mentorom és volt kollégám olvasta át, segített a javításokkal és állította össze a témákat, illetve a sorrendet is. Sosem lehetet elég hálás neki.

A verseidben pozitív és negatív érzések egyaránt megjelennek. Szerinted miért fontos, hogy a költészet ne csak az örömről, hanem a bánatról és a belső küzdelmekről is szóljon?

EJ: Mindig nagy boldogság, amikor olyan visszajelzéseket kapok olvasóktól, hogy megtalálták önmagukat a verseimben, hogy tudtak kapcsolódni hozzá, vagy hogy éppen a legjobbkor olvasták az életük ezen szakaszán. Azt gondolom, hogy azon túl, hogy magának a vers írójának egyfajta lelki megkönnyebbülést tud okozni miután ki tudta írni magából azokat az érzéseket, amik szétfeszítik; nagyon fontos momentum az is, hogy egyikünket sem kerülnek sem a pozitív, sem a negatív érzések. Egy-egy negatívabb töltetű költeménnyel éppen azt tudod üzenni másoknak, hogy nem vagytok egyedül, itt vagyok, nekem is fáj, én is átmentem ezen – legyen az akár egy szeretted elvesztése utáni űr, egy szakítás, vagy épp a világban végbemenő küzdelmek sora. Sokaknak ez megnyugvást tud jelenteni.

A költészetben az élet „átmenetiségének” témája végig jelen van. Milyen személyes tapasztalatok inspiráltak arra, hogy az elmúlásról és a pillanatok múlandóságáról írj?

EJ: Azt hiszem semmivel sem különlegesebbek az én tapasztalataim másokénál. Sok esetben komolyabb megélések – családtag elvesztése, párkapcsolati krízis – inspiráltak, amik mások életében is jelen vannak, de sokszor az is elég, ha látok lehullani egy levelet a fáról vagy éppen látok lefolyni az ablakon egy esőcseppet. Ezek a leggyakoribb inspirációk. Azonban van egy vers a kötetben, ami egyébként az egyik kedvenc versem a Szirmokból, és ez nem ebbe a kategóriába tartozik. Úgy kezdem magát a verset, hogy „Visszatér mindig egy régi gondolat:”, majd úgy fejezem be, hogy „Gyermekkorom óta tűnődöm ezen,”. És ez mind igaz. Kilencéves korom óta kavargott bennem a kérdés, hogy mi az idő. Akkor vettem észre először, hogy milyen gyorsan pereg, kettőt pislog az ember és már el is múlt a várva várt esemény. Emlékszem a harmadikos évzárón álltunk júniusban az általános iskola udvarán, a nap szikrázva sütött, az igazgató éppen a beszédét mondta, én pedig azon gondolkodtam, hogy ’de hát most volt az évnyitó, most kezdődött az iskola és már megint nyári szünet van’… Ami persze tök szuper volt, de a mai napig nem fér a fejembe, hogy ez a gondolat honnan jött az én kilenc éves buksimba. Persze aztán ez mindig visszatért hosszú éveken keresztül, talán pont azért, hogy ez a vers megszülethessen.

Mi az, amit a versek megírása során a legjobban megismertél önmagadról, és milyen üzenetet szánsz azoknak, akik a te köteteden keresztül szeretnék megismerni a saját lelküket?

EJ: Azt hiszem, hogy a Szirmok kötet versei nem feltétlenül az önmagam megismeréséről szólnak. A versek szerintem nem önfejlesztés, sokkal inkább az önkifejezés eszközei. Nem gondolom, hogy jobban megismertem volna önmagam általuk, azonban a belső érzelmi vívódásokat segítettek – ha nem is – leküzdeni, de túlélni igen.

Biztosan ismered – ki ne ismerné – azt az érzelmi állapotot, amikor belülről feszít valami, ami ki akar törni, mert nagyon boldog vagy, vagy éppen nagyon fáj és csak üvölteni szeretnéd, hogy múljon végre ez a feszültség. A versírás pontosan ennek a belső feszültségnek a feloldása számomra. És hogy mit üzenek? Azt, hogy a Szirmok kötet nem egy csodaszer. A megoldás mindig benned van, a te lelkedben, a te gondolataidban. A versek a lelkünk dallamai, legyen az akár komolyzene, pop vagy éppen death metál… de abban biztos vagyok, hogy a lelked tudni fogja, éppen melyikre van szüksége.

Köszönjük a közreműködést, Judit!