Amikor a mese legyőzi a szörnyeket – Útmutató a gyermekkori félelmek feloldásához

A költő gyerekkora: Vihartól a farkasokig – Saját félelmeink árnyékában

Bombicz Judit: Gyermekkoromban több dologtól is féltem, ami teljesen természetes mindenkinél. Emlékszem, rettegtem a viharoktól. A széltől, szakadó esőtől nem, de ha elkezdett dörögni, villámlani, akárhová elbújtam volna, hogy ne lássam és ne halljam. Magától a sötéttől sosem féltem, sőt. Csak úgy tudtam elaludni, ha teljes sötétség volt a szobában. Nekem nem kellett, hogy világítson az éjjeli lámpa.

Még egy dolog volt, ami félelemmel töltött el. A legtöbb gyermek fél a szörnyektől, ettől-attól. Hiszen óhatatlanul találkoznak ezekkel akár mesékben, akár a televízióban, bárhol. Nos, az én ilyen képzelgésem a farkasokról szólt. Sosem értettem, miért pont velük kapcsolatban volt bennem ez az érzés, de amikor lefekvés és esti mese után egyedül maradtam a szobában, mindig nagyon vigyáztam, hogy a lábam soha ne lógjon ki a takaró alól és az ágy szélén kívül főleg. Valamiért azt képzeltem, ha a lábacskám túllóg az ágy szélénél, akkor a szobában lapuló, láthatatlan farkasok elkaphatják és magukkal vihetnek. Nyilván csak mosolygok ezen felnőttfejjel, de egy kisgyermeknek elég nagy traumát tudnak okozni a negatív gondolatai.

Lányom kicsi korából leginkább arra emlékszem, hogy rettegett a pókoktól. Lehetett az kicsi, közepes, nagy, mindegy volt, csak máshol legyenek. Emlékszem, talán hároméves lehetett, amikor egy éjszaka felébredtem. Olyan érzésem volt, fel kell kapcsoljam a lámpát és megnézni a lányomat. A mai napig áldom az ösztönömet, ugyanis a fényben azt láttam, hogy a gyermekem feje mellett a párnán egy jó nagy, fekete pók terpeszkedik. Szerencsére Juditom aludt, mint a bunda és nem látta meg. Óvatosan odamentem és egy összehajtogatott törölközővel fogtam meg. Valahogy én sem vágytam pókcsípésre, bár ez akkora volt, hogy akár haraphatott is. Akkor kicsit nekem is trauma volt a látvány, úgyhogy nem volt pókelengedés, lakásból kitessékelés, hanem azonnali megsemmisítés volt. Végül is az anyák ilyenek: a gyereket veszélyezteti bármi, azt likvidálni kell.

Juditomat is megkérdeztem, s említett még valamit, amire én nem emlékeztem. Tartott a bohócoktól, sosem szerette őket. Elmondása szerint ettől a két teremtménytől a mai napig is távolságot tart.

Nyilván nem csak ennyi volt egyikünknél sem, de néhány dolog jobb, ha rejtve marad az ember életéből. 😊

A mese mint terápia: Hogyan gyógyít a történet a legmélyebb félelmeken is?

Bombicz Judit: A félelmek oldásáról egy konkrét esetet tudnék említeni példaként. Nagyon sokan tudják már, hogy 2017 óta havi rendszerességgel nyereményjátékot indítok a szerzői oldalamon, ahol a nyertes egy személyre szóló mesét nyerhet tőlem. Tehát az ő általa megadott információk alapján írok egy saját mesét annak, akinek szánja. A lényege, hogy egyszer egy olyan kisfiúnak kellett mesét írnom, aki nagyon félt a hangyáktól. De ezt olyan szintre fejlesztette, hogy ha meglátott csak egyet is, azonnal el kellett valakinek vinnie a közeléből. Rettegett tőlük. Amikor megkaptam az információkat a szülőktől, azonnal tudtam, hogy ezt a félelmet fogom a fókuszba helyezni, vagyis, hogy megpróbálom a negatív dolgokat kicsit pozitívvá változtatni a történetemmel. A főszereplő a kisfiú volt, aki a barátaival egy varázslat segítségével kicsivé zsugorodott és így meglátogathatta a hangyák lakhelyét, ahol megmutatták nekik a hangyabolyt. Végig nézték, mintha egy tárlatvezetésen lettek volna. Kapott a kisfiú néhány pozitív információt a kis hangyákról, akik vezetője természetesen saját nevet is kapott. Elküldtem a mesét, s nem sok idővel később az anyuka rám is írt. Megírta, hogy a mese milyen sokat segített gyermeke félelmén, sőt, az addig folyton izgő-mozgó kisfiú életében először végig hallgatott egy teljes mesét. Nyilván ehhez hozzájárul, hogy amikor a gyermek saját maga a főszereplő egy történetben, az sokkal jobban is érdekli. A lényeg ebben a történetben, hogy a kisfiú azóta nem fél a hangyáktól, nem kezd sírni, kiabálni, ha meglát egyet, hanem a mese után elkezdte inkább figyelni őket. Amikor anyukája el akarta vinni a közeléből a hangyát, már ő volt az, aki nem engedte, hanem inkább nézegette, mit csinálnak. Szóval a meséknek ekkora erejük van. Még akkor is, ha sokan lehetetlennek tartják.

Szülői kézikönyv a félelem legyőzéséhez: Gyakorlati tanácsok mesékkel

Hogyan indítsuk el a félelemről szóló beszélgetést?

Bombicz Judit: Azt hiszem, első körben nem árt megtudni, hogy a gyermek valójában mitől is fél, majd megpróbálni kideríteni, hogy mi történhetett a gyermekkel. Hiszen valaminek felszínre kellett hoznia ezt a félelem-érzetet.

Milyen kérdéseket tegyünk fel a mese után, hogy a történet valóban hasson?

Bombicz Judit: Ez mesefüggő szerintem. Viszont úgy gondolom, mindenképp a történet elején kell kezdeni a kérdéseket is. Így azt is megtudja a szülő, hogy a gyerek figyelt-e, vagy csak úgy ott volt. Éppen ezért érdemes főhősként belehelyezni a gyermeket egy történetbe, mert azonnal elkezdi őt érdekelni. Megpróbálnám arról beszéltetni a gyereket, hogy vajon milyen érzések vannak benne a történet után. Megkérdezném, hogy ő valamelyik szituációban mit tett volna a főhős helyében. Ha pedig ő a főszereplő, akkor vajon egyetért-e azzal, amit a mesében tett?

A félelem legyőzhető! – Hogyan erősítsük meg ebben gyermekünket?

Bombicz Judit: A mesékkel ez megoldható, hiszen példákat mutatnak meg a kicsiknek. Viszont sokat segíthet az is, ha a saját gyermekkorukból mesélnek el példákat, s ezekhez a példákhoz a megoldásokat is, amiket ők maguk tapasztaltak. Viszont erre a kérdésre szerintem leginkább egy képzett gyermekpszichológus tudnak igazán érdemben válaszolni. Én csak egy író vagyok, aki próbálja kicsit szebbé tenni a kicsik életét és talán kicsit a minket körülvevő világot is.

A szerző bátorító üzenete: Beszéljünk a gyermekeinkkel!

Bombicz Judit: Egy családban nagyon fontos a kommunikáció szülők és gyermekeik között. Ha ez már pici kortól természetesen megvan, akkor később, a felnőtté válás rögös útján is csak hasznos lesz majd, hiszen a gyakran magukba zárkózó tinik is könnyebben fognak elmondani dolgokat szüleiknek. Mert tudni fogják, hogy megbízhatnak bennük, hiszen egész életükben fordulhattak hozzájuk bármivel. Soha ne érezzétek tehernek egy gyermek kérdéseit! Mindenki tapasztalatok, válaszok alapján tanul, s attól kezdve, hogy úgy döntöttél, szülő leszel, felelősséget vállaltál egy kis élet terelgetéséért, fejlődéséért. Beszélgess a gyermekeddel, hidd el, kifizetődő lesz a későbbiekben, s nem utolsó sorban igazán minőségi időt tölthetsz azzal, aki a leginkább hozzád tartozik!