Robin O'Wrightly - Andrea & Andrea (ebook)

Abban ​nincs semmi különleges, hogy egy milánói férfi, bizonyos Andrea Rigo, aki éppen felfüggesztett nyomozóként tengeti unalmas napjait, csomagot kap a postástól. Az már inkább furcsa, hogy a pakkot másnak szánták, neki ez azonban egyáltalán nem tűnik fel. Hogy miért? Mert a címzett Rigó Andrea, egy magyar vendégmunkás nő, aki diplomás létére két műszakban dolgozik, és tíz házszámmal odébb lakik. Ő nagyon is hiányolja, és felkerekedik, hogy kiderítse: hova került a küldemény… Mi lesz ebből?!

Semmi komoly – vagy épp túlságosan is? Mennyire kavarhat be két egyéjszakás szerető, ha kávéházas? És ami a legfontosabb: meg lehet-e menteni a Földet a totális kipusztulástól és a gépek rémuralmától?

Robin O’Wrightlynál, a narrációs szatíra meghonosítójánál ismét elgurult a pirula: az Andrea & Andrea című romantikus-erotikus sci-fi-krimi-paródia így született meg. Az író két énje a kiborulás szélére juttatja még a főhősöket is…

18+ Kedves kiskorú embertársam! Ebben a kötetben csupa olyat olvashatnál, amit már egyébként is tudsz. Szóval ez nem érdekes, és nem is neked szól! Bocsi! Passzold le szépen anyuéknak! Köszi!

Részlet a könyvből:

Csengettek, úgyhogy felkelt a kanapéról, unottan, mint a tévésorozat főhőse, aki éppen egy temetőnyire való embertömeget hentelt le. A véreskezű forradalmár nem az ülőgarnitúráról kelt fel, de ez lényegtelen. Azért leírtuk. Megállította a videót a pillanat-állj gombbal, és gyorsabban igyekezett az ajtó felé, ahogy megint megnyomták azt az „átkozott” csengőt.

– Megyek már, megyek! Mi olyan rohadt sürgős? – morogta.

Feltépte az ajtót.

– Eeegen?

– Küldemény érkezett Andrea Rigo nevére, itt írja alá! – darálta el szintén unottan a postásfiú, aki akár az öccse is lehetett volna, ha ismerte volna a saját apját.

Szóval lehet, hogy az öccse volt, mert az apja annak idején nem hagyott figyelmen kívül egy nőt sem a városban – „előtte”, „utána” már inkább.

A férfi felhúzta a szemöldökét, mert nem várt csomagot egyáltalán, és megnézve a címzettet, el is írták a nevét. Valaki megcserélte a személyt a vezetékkel, és egy ékezetet is nyomott az o-ra. „Biztos hangsúlyozott, de rosszul. Ha már megnyomjuk, akkor »rígo«…” – de csak eddig jutott el a gondolataiban, mert az aláírás után a kamasz arcú srác odatolta az orra alá a tenyerét:

– Diákmeló…

– Nesze, aztán csajokra költsd, ne sulira! – csapott bele egy euróst, és letudta a jattolást.

Azzal be is csukta előtte az ajtót.

Aztán kinyitotta, mert rájött, hogy a doboz kint maradt, amikor letette.

– Ja! A lényeg – vette fel, majd ismét kizárta az életéből a postást, akit azelőtt sose látott.

De ha látta volna, akkor sem érdekelte volna.

„Na, mi a sz*r lehet ez?” Cipelte befelé a kocka alakú tárgyat, ami nem volt túl nehéz, de könnyű sem. A tartalma zörgött, viszont nem tűnt törékenynek, mert olyan címke sem volt rajta. „És ki a f*szomtól kaptam?!” – nem fukarkodott a szókimondó gondolatokkal, elvégre azt senki sem hallotta. Csak olvasta. Ja, bocsi!

Lehajította maga mellé a kanapéra, majd újra elindította a felvételt a tömeggyilkos történettel. Közben persze csak háttérzajnak hagyta meg, mert tekintete és elméje egyre jobban a küldemény felé irányult.

„A rohadt életbe, és ha valami terrorista sz*rság?! …Nem, az nem lehet. Bár elírták a nevem… Degenerált banda, hát egy ilyen egyszerű olasz nevet sem tudnak jól leírni?! …Mi lehet a csomagban? …Bontsd már ki, te barom! …Mi van, ha mégiscsak bomba? …Vagy, b*szki, egy csecsemő, rajta táblával, hogy »tartsd meg, a tiéd«!”

A foglalkozását és a szociális életét tekintve nagyjából bármelyik megoldás szóba jöhetett.

Andrea Rigo, harmincöt éves, átlagos mediterrán férfi, milánói – nem makaróni, hanem – nyomozótiszt volt, igaz, jelenleg felfüggesztve, munka nélkül.

Akkor érdemelte ki ezt a státuszt, miután – némileg felhevült állapotban – leütötte a felettesét. Nehezen viselte, hogy az, burkoltan bár, de lek*rvázta az anyját. Andreáét, nem a sajátját.

„Ezt a sok csillagot… Értékelésre gyűjtesz?”

„Nem. Karikára…”

„Látatlanban meglesz.”