Fülszöveg:
Egy kedves történet szerelemről, szeretetről, családról, megbocsátásról és elfogadásról.
„Az új város, az új élet reménysugár volt, ami most igazán jó kapaszkodónak bizonyult ebből a
szerelemből és ebből a helyzetből. Megfogadta, nem éri be mindig az odavetett csontokkal. (…)
Elég volt ebből! Nem akart már rettegni, pánikolni és főképpen nem akarta gyűlölni azt, aki a
tükörben néz vissza rá. Talán nem a legmegfelelőbb pillanat ilyen fogadalmakat kötni, amikor
egy gyerek növekszik a hasában és neki még állása is csak egy fél van. Mindenesetre azt már
tapasztalatból tudta, hogy az a pillanat, amire mindenki vár, sosem jön el. Éppen a várakozás
maga a csapda. Most is el tudja kezdeni, most kell elkezdenie! Senki más nem fogja.”
„Ahogy ott állt és nézte a patakot, egyre csak zubogott a fülében a vér és hajtotta valahová,
legszívesebben lekötözte volna magát, de tudta, hogy nem ellenkezhet…”
„Az írónő stílusa magával ragadó és izgalmas, olyan szélsőséges karaktereket teremtett, akiket
szeretni vagy gyűlölni lehet.” @törpillaolvas
