Fülszöveg:
Egy New Adult romantikus történet, szerelemről, csalódásról, kitartásról, szeretetről és családról.
A trilógia első része, Jillian történetének kezdetét meséli el.
Már nagyon vártam Jillian történetét. Végig izgultam, egy történet, ahol semmi nem az, aminek látszik és a szerelmi szál is egyszerűen remek. Jillian egy vagány karakter, aki bármit megtenne, hogy a szeretteit megóvja. Nem akarok obszcén szavakat használni, nagyon tetszett. - Tamara
Le sem bírtam tenni, annyira hatalmába kerített, nem semmi, ahogy szőtte az írónő a szálakat. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Angi Könyves Blogja.
„Mondjuk több traumán is átestem, úgy gyűjtöttem őket, mint más a trófeákat, mintha versenyszámként indulnék rajta az olimpián.”
…” bennem tombolt a bizonyítási vágy. Magamnak akartam bizonyítani, hogy attól függetlenül, amiken átmentem is képes vagyok…mindenre.”
“Sosem kérkedtem a teljesítményeimmel, ugyanis én sosem voltam velük boldog. Hogy ez is hárítás lett volna a trauma feldolgozására, vagy éppen a trauma mellékhatása, nem tudom, egyszerűen az elégedettség érzése engem mindig elkerült.”
“Aki csak azt látja, hogy jók az eredményeim, azt gondolja, hogy megjátszom magam ezzel az aggodalmaskodással. Azt nem tudhatják, hogy éppen azért jók az eredményeim, mert a félelmemből táplálkozik a motivációm.”