Kategóriák
Termék részletek


Marilyn Miller - Hozzád láncolva (ebook)

-25%
Marilyn Miller - Hozzád láncolva (ebook)
1 990 Ft
Akció: 1 490 Ft
Kezdete: 2019.10.01   A készlet erejéig!

Műfaj:

romantikus, erotikus regény

Kiadás:

2019., NewLine Kiadó, második kiadás

Adatok:

epub, 358 oldal 978-615-5956-27-0

mobi, 358 oldal 978-615-5956-28-7

Ajánlás: 

Kizárólag 18 éven felüli olvasók részére

  • Fülszöveg:

    Keyla táncos lány egy klubban. Egy olyan világban él, ami szigorú szabályok szerint működik, ahol a döntéseket nem ő hozza, és ahol pénzért bármi megvehető. Mikor a remény elveszni látszik, hogy egyszer szabad lehet, belép az életébe egy férfi, és minden megváltozik. Daniel gazdag és nagyhatalmú ember, amit gátlástalanul ki is használ. Azonnal felfigyel Keylára, vonzza a lány bujasága és elérhetetlensége. Szabadságot ajánl neki, de a szabadságnak ára van! Szenvedélyes, és korántsem hétköznapi kapcsolat alakul ki köztük, ami kezdetben szükségen és testiségen alapul.

    De lehet-e ez egy napon több? Több, mint egy üzleten alapuló kapcsolat…

    „Egy elfojtott vonzalommal kezdődött minden. Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy ő uralta a vágyaim és az álmaim.”

     

    Marilyn Miller hozzád sorozata szókimondó, szenvedélyes, erotikus, néhol talán kegyetlen, de a végén mégis magához láncol.

  • Teltek a napok, és nem tudtam másra gondolni, csak a klubban történtekre. Valamiért nem ment ki a fejemből az a lány.

    Egy pillanatra becsukom a szemem és megjelenik előttem a sötét szempár, ami, ha villámokat szórhatna, akkor már rég áramütést szenvedtem volna. Vékony és karcsú alakja, szemtelenül hosszú lábai. Jó kis nő, ezt beismerem. De pimasz! Tele haraggal és dühvel, ezt le sem tagadhatná. De miért izgat egy táncosnő, aki elmondása szerint nem kurva. Lehet azért, mert nem elégítette ki a kíváncsiságomat? Mert vágytam rá, de mégsem kaptam meg?

    Most itt vagyok. Eljöttem. Ma beszélek Amandával, nem hagyom annyiban a múltkorit. Az nem én lennék. Nem is értem, miért izgat a dolog, miért nem lépek egyszerűen tovább? Bosszant a dolog. Ennyi.

    Körbenézek a klubban. Öltönyös férfiak jókedvűen beszélgetnek, a színpadon egy vékony barna hajú lány táncol. Szép, de nem annyira, mint Amanda. Lányok sürögnek, forognak igen kevés ruhában. Nagyon dögösek egytől egyig. A tulajdonosnak van szeme a széphez, az biztos.

    A hely sejtelmes félhomályba burkolózott. Az ablakok sötétvörös függönyökkel vannak eltakarva, elrejtve a klub tevékenységét a kíváncsi szemek elől. A falak mélybordók, fekete virágmintás tapétával díszítve, kis lámpákkal, melyek haloványan világítanak. Jobb oldalon egy keskeny kivilágított pult, ahol dekoratív lányok szolgálják ki a vendégeket. Középen hatalmas színpad, ahol a táncoslányok mutatják be a tudásukat. Selyemszalag lóg az egyik oldalon, a másikon egy hosszú fémrúd ágaskodik.

    Megállok a fal mellett, félhomályba burkolózva. Nem akarom felhívni magamra a figyelmet. Pontosabban csak egy valakiét akarom megkapni.

    Épp időben érkeztem, most jelentik be Amandát. Felcsendülnek az erotikus dallamok, majd megjelenik vágyaim felkorbácsolója talpig feketében. A reflektor vakító fénye megvilágítja tökéletes testét, ahogy előre tör. Hosszú és vékony lány, formás lábakkal, és még formásabb fenékkel. Hosszú haját a válla mögé dobja és elindul felénk. A férfiak önkívületbe esnek tőle. Úgy viselkednek, mint az állatok, félretéve, hogy úriembernek tartják magukat. Ebben a percben egy falka hiénának néznek ki, akik szétmarcangolnák Amandát, ha lehetne. Bevallom, nekem is kedvemre való. Miért ne lenne?

    Nézem, ahogy apró kezei a testét simogatják, ahogy egyre több ruha kerül le róla. Megfogja a színpad jobb oldalán lévő rudat, és pörögni kezd rajta. Szenvedélyes, szexi, vadító, nem tudom levenni róla a szemem.

    – Egy pillanat – megragadom az egyik felszolgáló kezét. – A tulajdonos merre van? – kérdezem a barna hajú lányt, aki vadul mosolyog rám. Ha nem azért jöttem volna, hogy betörjem Amandát, akkor kedvem lelném benne is, de ma nem. Ma nem őt akarom.

    – Milyen ügyben? – kíváncsiskodik.

    – Az legyen az én dolgom. Szóval? – kérdezem.

    – Kövessen, kérem! – A barna lány elindul előttem, közben hevesen rázza a fenekét. Igazán formás darab.

    – Lucas, elnézést, ez az úriember téged keres – mondja a felszolgáló, majd ismét engem bámul és félreáll, hogy szemtől szembe kerülhessek a főnökével.

    – Tessék – mondja a kissé pocakos, jó ötvenes férfi, és végigmér. Ő itt a főnök. Ez világos.

    – Négyszemközt – válaszolom kimérten. Nem tartozik senkire, hogy mit akarok.

    – Rendben, kövessen! – Elindul a színpad felé, közben elhaladunk Amanda mellett. Vetek egy pillantást a kis szöszire, de ő nem vesz észre. Még!

    Lucas bevezet az irodájába, ami nagyon tágas és elegáns. És persze ez is rohadt sötét, ahogy itt minden. Hatalmas asztalhoz vezet, mögötte egy nagyméretű székkel, amibe azonnal leül.

    – Parancsoljon, foglaljon helyet! – mutat az előtte lévő kényelmes bőrszékre, ami inkább fotelra hasonlít. A falakon csinos lányok képei lógnak, köztük Amandáé is. A teste gyönyörű, sugárzik, de a tekintete sötét és szomorú.

    – Köszönöm, inkább állok – nem szándékozom sokáig maradni.

    – Mit tehetek önért? – kérdezi, és meggyújt egy vastag szivart. Szerintem tudja, mit akarok, csak azt nem, hogy kit.

    – Szeretnék egy pár percet Amandával – vágom ki határozottan. Minek kerteljek?

    – Mindenki szeretne – mondja önelégülten, nevetve.

    – Mennyi?

    – Ez nem így működik Mr...? – megemeli a hangját, és összehúzza bozontos szemöldökét őszülő haja alatt.

    – O’Brian – felelem.

    – Oh – tágra nyílnak résnyire összehúzott szemei, és kicsit előre dől az asztala fölött. – Victor O’Brian…

    – Az apám, igen. – Miért fontos ez? Azért, mert az apám nagyhatalmú? Vagy azért, mert tele van pénzzel és kapcsolatokkal? Ahogy én is!

    – Ez más megvilágításba helyezi a dolgot. Mit szeretne? – helyeselve bólogat, és újra kényelmes pozíciót vesz fel a székében.

    Seggnyaló majom.

    – Pár percet vele! Ennyi – közlöm határozottan, mintha csak egy darab húst vásárolnék. Tulajdonképpen azt is teszem. Vásárolok.

    – Rendben. Ezer dollár – mondja széles vigyorral, és kényelmesen hátradől a méretes bőrszékében. Hülye ez? Egy nőért? Pár percért?

    – Ezer? Mi lenne, ha egy egész éjszakéra kérném? – kérdezem gúnyosan. Nevetséges.

    – Nem tudná megfizetni – mondja nevetve, és megforgatja a szájában lévő szivart.

    – Talán mégis – vágom oda az önelégült arcába. – De csak pár percet kérek. – A zsebembe nyúlok, és ledobom az asztalra az ezer dollárt. Lucas azonnal elteszi.

    – Szólok Amandának, hogy várni fogja.

    – Köszönöm, nem kell, majd én szólok neki – sarkon fordulok, mire utánam szól.

    – Bánjon vele rendesen! Ő különleges – mondja büszkén. Na, igen. Akiért ezer dollárt kérnek az is lehet!

    Nem szólok semmit, csak sarkon fordulok és kimegyek. Újra a fal mellé állok és várok. Várok, amíg megjelenik a lány, akiért ezer dollárt fizettem. Aki különleges. Majd meglátjuk mennyire az.

    Pár perc múlva megjelenik. A férfiak körbe állják, úgy nézik, akár egy bálványt. Valóban szép nő, ehhez nem fér kétség. Elindul felém. Nem vesz észre, csak amikor már egész közel ér hozzám. Megragadom a karját és magamhoz rántom. A szeme tágra nyílik, amikor felismer.

    – Te? – vékony hangja megemelkedik, és rángatni kezdi a karját. – Engedj el! Mit képzelsz? – fröcsögi az arcomba. Szexi, amikor mérges. Tetszik nekem. Egy igazi vadmacska, akit meg kell szelídíteni.

    – Az enyém vagy pár percre – válaszolom ennek a szemtelen lánynak, akinek a szeme szikrákat lövell felém, annyira be van indulva. Ebben a pillanatban nem a vágytól. Víz alá kellene nyomni, hogy lehiggadjon, vagy máshová.

    – Nem hinném – mondja undok kislány módjára, és tovább rángatja a karját, amit egyre szorosabban fogok. Ha ennyire ellenkezik, lassan kitépem a helyéről. Nem engedem el! Miért nem fogja fel, hogy most az enyém?

    – Dehogynem! Most fizettem érted ezer dollárt. Szóval legyél egy kicsit kedvesebb velem – mordulok rá, miközben még mindig vékony karját szorongatom.

    – Jó, akkor engedj el! Ez kurvára nem tartozik bele! – fröcsögi felém, majd egy hirtelen mozdulattal kirántja magát a fogásomból, farkasszemet néz velem. – Kövess! – mondja utasítóan és elindul. Az eszem megáll! Kis mocskos szájú.

    Gyorsan és határozottan lépked előttem, addig én megcsodálhatom magas, nőies alakját. Egy fekete ajtóhoz érünk, kinyitja és félreáll, hogy bemehessek. Amint belépünk, bezárja maga mögött az ajtót. Megfordul és egyenesen a mellkasomnak ütközik. Egyet hátra lép, nekidől az ajtónak. Innen nincs tovább. Két kezemet a feje mellé teszem, teljesen körbezárom.

    Úgy fogsz dorombolni akár egy kiscica.

    – Engem ne utasítgass! – sziszegem mélyvörös ajkai közé, melyekről nem tudom levenni a szemem egy pillanatra sem. Fiatal, zabolátlan ez a lány. Be kell törni! És nekem annyira nagy kedvem lenne hozzá.

    – Engedj! – morogja a szemembe. Rohadt kívánatos, amikor mérges. Érzem, ahogy a vágy vadul kavarogni kezd bennem. Közelebb hajolok, magamba szívom friss illatát. – Ha nem engedsz el, tökön rúglak, esküszöm! – mondja hangsúlyosan.

    Meghátrálok, féltem a farkam, amire még szüksége lesz. Ez biztos! Sőt! Kérni fogja! A kanapéra nézek, majd helyet foglalok. Két karomat végignyújtom a tetején, továbbra is a kis szöszit lesem. Nincs zavarban tőlem egy pillanatra sem. Pedig a nők vagy félnek, vagy elolvadnak tőlem, vagy egyszerre mindkettő. De Amanda nem. Őt a jelek szerint csak felbosszantom.

    – Kezdheted! – utasítom szárazon, mint akit rohadtul nem érdekel, mi készül itt, pedig valójában kíváncsi vagyok, mivel rukkol elő. Táncolni már láttam, izgató volt szó se róla. De vajon tud többet is?

    – Engem te ne utasítgass! – vág vissza saját szavaimmal. – Nem vagyok a tulajdonod, csak pár percet kaptál. – Mérgesen az asztalhoz lép és felveszi a kis távirányítót. Látom, nincs ínyére a dolog, pedig azt kell tennie, amit én akarok.

    – Azt a zenét akarom, amire a múltkor táncoltál! – Felrántja csábítóan hosszú szemöldökét, végül lebiggyeszti az alsó ajkát.

    Nem válaszol, csak vadul keresgélni kezd. Amikor megvan a szám, Ariana Grande: Touch it, leteszi a távirányítót, majd lassan mozogni kezd. Nézem őt. Kerek feneke lágyan ring a zene ritmusára, csípője vadul köröz. Tekintetem lapos hasán pihen, onnan felnézek gyönyörű arcára. Kezei a hajába kúsznak, hátrasimítja tincseit, aztán elindul a halántéka mellett le a nyakán, végig a mellei között és a hasán áll meg. A szemem követi kecses mozdulatait, amik tele vannak nőiességgel, bujasággal.

    Elindul felém. Végre. Lábaival összezárja a térdeimet. Lassan rám ereszkedik, kezeit a nyakam köré fonja. Csípője az enyémnek feszül, egyre jobban rám nehezedik. Ujjai végigszántanak a fürtjeimen, majd meghúzza őket. Felmorgok, erről nem volt szó. Felemelem a kezem, meg akarom érinteni, de megragadja őket, és mellém szorítja.

    – Ezek itt maradnak – suttogja a fülembe. Hangja érzéki, a teste vadító, amit vele tesz, mámorító. Játszik velem ez a kis dög! Értem az apámat, értem a férfiakat. Már tudom, miért vadulnak meg a közelében.

    Tovább mozog rajtam, a csípőjét erősen az enyémhez préseli. Ismét a hajába túr, a fejét hátraveti, miközben vékony ujjai végighaladnak hosszú és vékony nyakán. Nézem őt, ahogy kelleti magát nekem. Érzem, hogy beindulok rá. Rám néz. A tekintete vad és csillogó, mégsem látok benne mást csak haragot. Körözni kezd rajtam, egyre erősebben hozzám dörgölőzve. Közel hajol, ujjai az állam alatt játszadoznak. Ajkaink szinte összeérnek. Érzem forró és nedves leheletét, ami az arcomat cirógatja. Nézem őt, nagyon megkívántam. Amikor ezt észreveszi, lassan feláll.

    Hirtelen egyedül érzem magam, hiába ringatja magát előttem. Akarom ezt a lányt. És nem csak nézni! Bele akarok temetkezni. Be akarom törni, reggelig akarom kefélni. Nekem ez nem elég, többet akarok!

    Lassan hátrálni kezd, megáll a szoba közepén, kezei még mindig gazella testén kalandoznak. Aj, kislány, ha én kalandoznék rajtad, egy hétig sem tudnál felállni. Felállok és elindulok felé.

    Hátrálni kezd, ismét az ajtó állítja meg. Elé állok, lenézek rá. Egyenesen a szemembe néz.

    – Mi lenne, ha tovább mennénk? – kérdezem, és újra közre fogom. Két kezem az ajtón pihen szorosan a feje mellett. Többet akarok! Nem tudom miért, de többet akarok!

    – Soha! – formálja betűnként a választ formás ajkaival. Soha?

    – Biztos vagy benne? – morgom elnyíló ajkai közé, melyen egyre sebesebben siklik be a levegő. Látom rajta, hogy élvezi a helyzetet. Hogy akar engem, ahogy összeszorítja a combjait. Lefogadom, ha közéjük nyúlnék, megérezném, mennyire akar. Biztos vagyok benne, hogy forró és nedves.

    – Biztos! A nem, az nálam nem! – mondja rezzenéstelen arccal, mint akit teljesen hidegen hagyok. Szóval így játszunk?

    – De nem nálam! – válaszolom felindultan. Nem tetszik a válasz! Nagyon nem! Nekem nem szoktak nemet mondani. Főleg egy ilyen nő, akinek fizetni kell a társaságáért.

    – Akkor szokd meg! – vágja felém keményen. – Most pedig letelt az időd. Engedj! – résnyire húzza sötétre sminkelt szemeit, és ellök magától. Mérgesen ránézek. Legszívesebben magam alá fordítanám itt a szoba padlóján és megmutatnám neki ki a főnök. De le kell higgadnom. Nem alkalmas sem a hely, sem az idő.

    Teszek egy lépést hátra, kiengedem a fogságból, nem kell a baj. Ennek nem ez a módja. Tudom, hogyan működik a dolog. Ezeket a lányokat foggal, körömmel védik. Sarkon fordul, és sietősen magamra hagy. Menekülj csak! Olyan ez a lány, akár egy jégcsap. Hideg és kemény, de ha kezelésbe venném, felengedne. Sőt! Csöpögne alattam.

    Most elengedtem, de nem hagyom annyiban a dolgot. Nem beszélhet így velem. Lekezelően, fennhéjázóan. Nincs abban a helyzetben. Most hazamegyek, de ez a menet még nincs lejátszva.

Webáruház készítés