Kategóriák
Termék részletek


Ella Steel: Sors-Fordító (ebook)

-25%
ÚJ
Ella Steel: Sors-Fordító (ebook)
1 990 Ft
Akció: 1 500 Ft
Kezdete: 2019.08.17   Vége: 2019.08.31
Akcióból hátralévő idő:

Műfaj:

romantikus erotikus regény

Kiadás:

2019, NewLine

Adatok:

epub, 570 oldal, ISBN 978-615-5956-23-2

mobi, 570 oldal, ISBN 978-615-5956-24-9

 

  • Fülszöveg:

    Jesse Keller, egy öntelt, nagyképű férfi. Úgy érzi ő a Férfi szó tökéletes megtestesítője. Kamionjával járva a világot mindenkinél többre tartja magát. Nagyobb, erősebb, tekintélyt parancsolóbb, akár a kamion egy személyautónál. Magányosan tölti mindennapjait nem keresve senki társaságát. A nőket felszedi, használja, majd eldobja. 
    Egy nap azonban Jesse rátalál egy eszméletlen nőre, és megmenti őt. 
    Mi történik, ha a nő magához tér? Egy nő, akinek nincsenek emlékei. Egy nő, akinek nincs hová mennie. 
    A nő, aki nem bírja elviselni a férfi önteltségét… A vonzalom, ami egymáshoz láncolja őket. Mi történik, ha a nőnek visszatérnek az emlékei? Elbírnak a múlt súlyával? Jesse hajlandó feláldozni nyugodt életét egy nőért, vagy a könnyebb utat választja? 
    Mert sosem tudhatod, melyik nap tartogat számodra sorsfordító eseményeket.

  • Státusz
    ÚJ    
  • A következő napok gyorsan elteltek. Ő vezetett, én ültem, ő pakolt én ültem… Mégsem unatkoztam. Hogy is unatkozhattam volna? Ezt a férfit még nézni is élmény volt. Próbáltam nem feltűnően, de képtelen voltam hosszú időre elszakítani tőle a tekintetemet. Amikor vezetett, az arcát tanulmányoztam, ami olyan volt, mint egy hibátlanul megmunkált szobor, aminek tökéletes éke, a csillogóan kék szeme. Amikor pakolt, rabul ejtett a mozgása, izmainak játéka. A teste olyan volt, mint egy műalkotás. Hibátlan. Fáradhatatlan. Sosem panaszkodott, ha saját kezűleg kellett lepakolnia az árut. Tette, amit kellett, tökéletes műsort szolgáltatva ezzel nekem. Néztem és magamba szívtam a látványát. Az izzadságcseppek vadul kergetőztek tökéletesen megmunkált, erőtől dagadó testén. Sokszor elképzeltem, hogy odasétálok és végigsimítom, azt az utat, ahol a sós cseppek végigszántották a bőrét. Ilyenkor mindig vennem kellett egy mély levegőt, nehogy őrültséget kövessek el.

    Persze nem csak a látvány miatt nem volt időm unatkozni. Mindig tudtunk min vitatkozni. Eltelt egy hét, aztán kettő, de közöttünk megmaradt az a bizonyos három lépés távolság, persze apró beszólások, érintések mindig akadtak. Hogy éjjel hol hajtottuk álomra a fejünket, az mindig attól függött, hogy milyen volt a forgalom, feltartottak-e minket a megrendelők, esetleg késtek-e a papírokkal… Ha Jesse szavaival akarok élni, akkor az agyhalott idióták mindig elbasztak valamit, mintha nem is tudták volna, hogy mikor érkezünk és mire van szükségünk, hogy időben el tudjunk indulni. Ilyenkor még órákig szitkozódott útközben. Az egyik ilyen napon, habár szálloda volt a cél, egy számomra idegen helyen álltunk meg, ahol kamionok tömkelege parkolt. Mintha a kamionosok gyűjtőhelyére értünk volna.

    – Ez van, ha nem csak rajtunk múlik, hogy időben végezzünk a munkánkkal – állította le a motort. – Most ide bemegyünk. Megvacsorázunk és alszunk egyet – mondta feszülten.

    – Oké – forgattam a fejem körbe. – Mi a baj? – néztem rá, mert továbbra is maga elé meredve ült.

    – Semmi. De lehet, mégiscsak jobb, ha itt maradunk. Ma a kamionba alszunk, úgy is kezdesz már hozzászokni – tárta szét a karját.

    – Miért ne mehetnénk be?

    – Azért, mert azt mondtam – felelte szigorúan.

    – Baj van? – kérdeztem újra.

    – Nincs. Én most elmegyek oda – mutatott egy nagy épület felé.

    – Miért, mi van ott?

    – Minden, amire szükség lehet, és neked most új ruhára van szükséged. Veszek valami egyszerűt. Te addig megvársz itt és utána együtt bemegyünk oda – mutatott az előző épület felé.

    – De… – kezdtem volna bele a mondandómba, de a számra tette az ujját, amitől rögtön elöntött a forróság.

    – Semmi de, max tíz perc és itt vagyok.

    – De… – kezdtem újra, de már ki is szállt és magamra hagyott. – De rohadtul kell pisilni, te seggfej – kiáltottam a bezárt ajtónak. – Cseszd meg! – csaptam egyet a műszerfalra. Nem érdekel, hogy mit mond. Nem fogom csak azért összepisilni magam, mert neki tüske ment a seggébe és morog, mint a bolhás kutya – nyitottam ki az ajtót. Kiszálltam és elindultam az épület felé, mert úgy gondoltam, ahol aludni lehet, ott biztosan van mosdó is. A sötétben csak félve lépkedtem előre, mert a parkoló lámpái csak halvány fényt biztosítottak. A hátamon szó szerint felállt a szőr, ha benéztem az út mentén húzódó sötét erdőbe. Összeszorítottam a fogam és leküzdve a feltörő pánikot, továbbsétáltam. Szerencsére minden gond nélkül értem el a bejáratig, ahol egy kedves kiszolgáló útba igazított. Mennyei érzés volt végre pisilni egyet. A tükörben rendbe szedtem magam és elindultam visszafelé. Illedelmesen köszöntem a kedves dolgozóknak és kiléptem a parkolóba.

    Alig tettem meg pár lépest, amikor egy erős kéz megragadta a karomat. Ijedtemben felsikítottam, de befogta a számat.

    – Hova-hova, virágszálam? – lihegte a nyakamba. – Csak nem egyedül vagy, ezen a férfiakkal teli környéken?

    Rémülten néztem rá és próbáltam kitalálni, hogy hogyan menekülhetnék meg, de olyan erősen szorította a karomat, hogy esélyem sem volt, hogy kiszabaduljak.

    – Tudod… Akik itt töltik az éjszakát, mind megfáradt férfiak, akik már hosszú-hosszú ideje nem élvezték nők társaságát és nem mondhatták el a gondjukat senkinek. A gondjukat, amik nyomasztják őket, mert a végeláthatatlan út és munka, tudod meggyötri ám az embert. Pláne, ha hazaérve arra toppansz be, hogy a drága nejed a szomszéddal hetyeg. Tudod te, milyen érzés az? Minden nő, egy átkozott, büdös kurva – fröcsögte az arcomba. Értettem ugyan, hogy mi dühítette fel, de semmi joga nem volt, hogy rajtam vezesse le.

    – Nem minden nő ilyen – préseltem ki magamból a választ.

    – De. Minden nő egy ribanc. Azzal keféltek, aki a legközelebb van hozzátok. És hozzád most én vagyok a legközelebb – hajolt újra az arcomba. – Gyere, szivi! – rántotta meg a karomat olyan erővel, hogy majdnem elestem. Próbáltam kitámasztani, hogy legalább egy kicsit megnehezítsem a dolgát, de a testem úgy rándult utána, mintha rongyból lenne. Nem tehettem mást, magamban imádkoztam valami csodáért… A következő pillanatban megtorpantunk… Eddig a pillanatig észre sem vettem, hogy a szememet teljesen összeszorítottam és a kezdeti ellenkezés helyett, csak némán vártam, hogy mi fog történni. De nem történt semmi. Lassan pislogtam, de csak homályosan láttam az előttem történő eseményeket, mert a rám törő félelemtől könnyek szöktek a szemembe, amitől bepárásodott a tekintetem.

    Jesse állt előttem és éppen ki akarta csavarni annak az állatnak a karját a helyéről. Ahogy kitisztult előttem a kép végre sikerült vennem egy nagy levegőt és a tüdőm újra megtelt oxigénnel. A körülöttem lévő hangok végre kezdtek kitisztulni és lassan eljutottak az agyamig a hallottak.

    – Ahhoz a nőhöz többé egy ujjal sem érhetsz hozzá. Megéretted? Sőt, senkihez, aki nem önként adja oda magát. A leggyávább tett, hogy egy tőled gyengébbet támadsz meg, te utolsó féreg – csavarta meg újra a karját.

    – Jesse! – szóltam rá, mert féltem, hogy bajba sodorja magát. – Neee!

    – Te pedig most azonnal beülsz abba a rohadt kamionba! – mutatott a jármű felé.

    Ezúttal szó nélkül tettem, amit mond. A gyomrom apró csomóba ugrott össze, mert tudtam, hogy nagyon feldühítettem azzal, hogy nem vártam meg. Hogy a kérése, vagy jobban mondva utasítása ellenére egyedül mentem az épületbe. A pánik kezdett egyre jobban elhatalmasodni felettem és rettegve vártam, hogy mikor jelenik meg, hogy apró darabokra tépjen. Próbáltam visszafojtani a remegést, és közben felrémlettek a gusztustalan féreg szavai. Lassan három hete vagyok Jesse-vel, de eddig még egyszer sem láttam hasonló állapotban, mint azt a mocskot… Pedig rá is igaz, hogy még csak nővel sem volt, amióta összeszedett az útszéléről, és velem is tartotta a távolságot. Ha igaz, amit ez a fickó állított, és ez a munka ennyire megterhelő, akkor kész csoda, hogy még nem robbant fel, pláne ha figyelembe veszem, hogy én is folyamatosan bosszantom. A valóság villámcsapásként ért és egyre másra jutottak eszembe a feszült pillanatok, amikor valami hülye felidegesítette Jesse-t, de ő hosszabb-rövidebb szitok áradat után lenyugodott, vagy csak jól magába zárta fortyogó haragját. A felismeréstől hirtelen elszégyelltem magam. Próbáltam nem felzokogni, de nem igazán sikerült visszafogni a rám törő keserűséget.

    – A kurva életbe, Katherine! – ugrott be mellém és olyan erővel rántotta be az ajtót, hogy azt hittem az ablak kirobban a helyéről, hogy apró atomjaira hulljon. Nem bírtam tovább, elbőgtem magam.

    – Nn… ne… ne… haragudj – dadogtam.

    – Nem haragszom, de kibaszott ideges vagyok. Mondtam, hogy maradj itt. Tudod mit éreztem, amikor visszajöttem és nem voltál itt? Tudod mennyire megijedtem, amikor megláttalak annak a mocsoknak a mancsa között?

    – Tessék? – kaptam rá a tekintetemet. Féltett engem? Megijedt, hogy bajom esik? A hirtelen felismeréstől újra zokogni kezdtem.

    – Jaj, kérlek, csak ezt ne! – fogta meg a karomat és odahúzott a mellkasához. Egyáltalán nem értettem a reakcióját, de kár lett volna tagadni, élveztem, amit tett, azt, hogy közel engedett magához. Magamba szívtam az illatát és az arcomat a mellkasához préseltem. Nem szólt egy szót sem, csak felállt és velem együtt ledőlt az ülések mögött kialakított ágyra. Nem ellenkeztem, csak követtem a mozdulatait. Hallgattam lassan normalizálódó lélegzetvételét és egyenletessé váló szívverését, aminek hatására én is kezdtem megnyugodni. Nem tett semmit, csak magához vonva tartott. Nem szólt, nem mozdult, csak feküdt. Zavaromban meg sem tudtam nyikkanni, de igazából nem is akartam. Csak élveztem a közelségét, a testéből áradó hőt és kellemes illatát, ami most minden levegővételnél az orromba kúszott és elborította minden érzékemet. Lehunytam a szemem és igyekeztem az este félelmetes részleteit kiűzni a fejemből. Így, ennyire közel Jesse-hez ez egészen hamar sikerült is. Elöntött a nyugalom érzése és mély álomba merültem.

    Másnap, mire felébredtem már nem volt mellettem. Hiába tapogattam, nem volt ott. Lassan kinyitottam a szemem és próbáltam magamhoz térni. Ilyen mélyen még életemben nem aludtam, legalábbis az utóbbi időben – mosolyogtam a kellemes emléken.

    – Tessék. Kávé és süti – nyújtott hátra egy zacskót és egy pohár éltető nedűt, ahogy beszállt.

    – Köszi – vettem el tőle és gyorsan előre ültem, hogy ne tartsam fel a munkában és indulhassunk.

    A nap első óráiban meg sem mertem szólalni. Nem tudtam hányadán állunk, de rövid idő alatt rájöttem, hogy nem változott semmi. A távolság még mindig fájdalmasan tátongott közöttünk. És be kell vallanom, ez a felismerés apró, éles pengéket döfött a szívembe…

    Pár órával később, megacélozva magam, döntöttem. Elfelejtem a tegnap történteket és mindent úgy folytatok, ahogy eredetileg elterveztem…

Webáruház készítés