Kategóriák
Termék részletek


Ella Steel - Sors-Döntő (ebook)

-40%
Ella Steel - Sors-Döntő (ebook)
1 990 Ft
Akció: 1 200 Ft
Kezdete: 2019.08.17   A készlet erejéig!

Műfaj:

romantikus/erotikus regény

Kiadás:

NewLine, 2019.

Adatok:

459 oldal,

epub ISBN 978-615-5956-29-4

mobi ISBN 978-615-5956-30-0

Ajánlás:

18 éven felülieknek

  • Fülszöveg:

    Evan Keller egy feltörekvő rockbanda tagja, akinek meghiúsulni látszanak az álmai. 
    A teher, ami a vállát nyomja már túl sok neki. Segítséget kell kérnie, de ezt nem teheti meg nyíltan, mert az csak tovább rontana a helyzeten. Vajon megtalálja a megfelelő embert? 

    Haley Benett egy elszánt, makacs, fiatal nő, aki bizonyítani akarja leendő hivatása iránti elkötelezettségét. 
    Egy hétköznapi történet, egy nem hétköznapi szerelemről. Egy kapcsolat, ami már az első személyes találkozó előtt elmélyül. 

    Két szív és egy nagy szerelem. 

    Vajon az egymás iránt érzett szerelmük elég erős ahhoz, hogy legyőzze az élet által eléjük sodort akadályokat? Megismerhetjük félelmeiket, küzdelmüket, kitartásukat és egymásba vetett bizalmukat. 

    Ebben a történetben bármi megtörténhet, hisz a sorsunkról mi magunk döntünk.

  • Haley

    A buszra fellépve hirtelen elkapott az émelygés. Hogy tehettem meg ezt? Szó nélkül szájon csókoltam. Én! Teljesen fülig vörösödtem. Tényleg elment az eszem. De nem! Elterveztem, és véghez is vittem. Ezen, most már ha akarnék, sem tudnék változtatni, de ha jobban belegondolok, nem is akarok. Annyira jó érzés volt, ahogy az ajkam a szájához ért… és az a férfias illat, pont olyan, amit szeretek. Nem valami émelyítő pacsuli, hanem intenzív, férfias, mégis kellemes illat járta át minden érzékemet, ahogy közel hajoltam hozzá. Már annyira vártam ezt a pillanatot, az egyetlen, amit sajnálok, hogy nem tartott tovább. Istenem, de kívánom. Úristen! És az a hang, ahogy a fülembe súgta azt a pár szót… Újra az a jóleső borzongás futott rajtam át, mint akkor este azon a bulin. És ahogy hozzám ért… Apró villámcsapások cikáztak végig a bőrömön és minden sejtem a folytatásért könyörgött.

    Túl sok időm azonban nem volt arra, hogy elmerüljek a gondolataimban, mert hirtelen azt sem tudtam, hogy hova kerültem, amikor felléptem a buszra. Körülnéztem, de nem hittem el, amit láttam. Ez nem egy egyszerű lakóbusz, ez egy csúcsszuper járgány. Van itt minden, sőt még annál is több, ez hihetetlen. És ebben a pillanatban megéreztem Evan jelenlétét. Szinte égetett a tekintete, pedig meg sem fordultam, de még így is tudtam, hogy ott állt mögöttem. Aztán hirtelen a derekamra tette a kezét. A szívem kihagyott pár ütemet, de nyugalmat erőltettem magamra. Igyekeztem nem kimutatni, hogy úgy érzem, meghalok. Az az érintés, mintha égetett volna. Áramütés járta át az egész testemet, teljesen beleborzongtam.

    – Srácok, bemutatom nektek Haley Benettet, ő lesz a mi kis útitársunk. Velünk lesz az egész turné alatt. Kérlek titeket, hogy viselkedjetek vele normálisan, amennyire csak tőletek telik – mutatott be a többieknek Evan, de a kezét még véletlenül sem vette le a derekamról.

    – Szia, én Melinda Jackson vagyok, de szólíts csak Lindának – mutatkozott be az egyetlen lány a csapatban. A külseje ugyan elég merész, a piros hajával és a piercingekkel, de a kisugárzása igazán barátságos, és külön örülök neki, hogy nem túl magas. Igaz, szeretek akkora lenni, amekkora vagyok, de amikor egy társaságon belül a lányok is mind fölém tornyosulnak, az egy idő után nagyon nyomasztó tud lenni.

    – Ők itt Sam és Rebecca. Becca ugyan nem bandatag, de nélküle nem megyünk sehova – kacsintott a szerelmespárra, Evan. Sam is határozottan helyes pasi. Tengerkék szemével és kicsit hosszabbra hagyott barna színű, hátrafésült hajával igazán jól nézett ki. Nati nem hazudott amikor azt mondta, hogy minden bandatag szuperhelyes. Jesszusom, hova kerültem? – kezdtem megint pánikolni, de nagy levegőt vettem és visszaszorítottam a rám törő rohamot.

    A barátnője, egy szolid szőkésbarna hajú csaj. Teljesen normálisnak tűnt így elsőre. Semmi egyedi nem volt rajta, mégis jó volt még csak rájuk nézni is. Sugárzott róluk a boldogság és a szerelem.

    – Leghátul ül a két jómadár, Larry és Jake Wells, velük jobb, ha óvatos leszel, hülye mind a kettő – mondta nevetve.

    Még fel sem fogtam, mi történik, amikor Evan elrántotta a kezét a derekamról, és elkapta a felénk száguldó cipőt. Ha nem kapja el, most egy tökéletes monoklim is lehetett volna, vagy akár egy betört orrom.

    – Gratulálok, baromarcú, ez nem sokon múlt! Legalább vonszold ide segged, és kérj bocsánatot! – szólalt meg Evan olyan hangsúllyal és hangerővel, hogy ijedtemben megugrottam mellette. Az előző lágy, rekedtes hangja indulatossá és szigorúvá vált. Persze hálás vagyok, hogy megmentett attól a cipőtől, de ha hozzám csak egyszer is így fog szólni, vagy rám mordulni, én esküszöm, hogy letépem a tökeit. Egy percre teljesen elkalandoztam, és mire feleszméltem, már előttem álltak a fiúk…

    – Jól van már, nem ő volt a célpont – morgott Jake.

    – Aki nem tud célozni az nem vergődik, baszd meg! – szólt rá Evan még mindig idegesen. – Pláne nem, ha egy lány is áll a célpont mellett – fejezte be már nyugodtabb hangon.

    Jó, felfogtam és bocsánat – biccentett Jake. Vagyis azt hiszem, ő volt. Olyan egyformák, alig lehet őket megkülönböztetni.

    – Tényleg bocs az előbbiért, Jake Wells vagyok – mutatkozott be, majd nyomott két puszit az arcomra.

    – Én pedig Larry vagyok – cseréltek most helyett, hogy ő is odaférhessen hozzám.

    – Ezt most feltétlenül muszáj volt, ti nagyon marhák? – mordult fel mellettem Evan. – Ez itt Larry, ez pedig Jake – mutatta őket fordítva. –  Arról ismered meg őket legkönnyebben, hogy Larrynek van két anyajegye – mutatott az egyik srác állára és szeme alá. – És, ha így folytatják lesz nekik egy-egy monoklijuk is – lendítette az öklét egymás után az ikrek felé.

    – Hé – lépett hirtelen hátra Larry ezzel meglökve a mögötte álló Samet is.

    – Pöcs – morogták egyszerre.

    Végül Sam és Rebecca is közelebb jött.

    – Na és hol fog aludni a mi potyautasunk? – szegezte Evannek a kérdést Larry.

    Körbenéztem, és szomorúan vettem tudomásul, hogy öten vannak, plusz Rebecca, de gondolom, ő egy ágyban alszik majd Sammel. Ágy csak négy van, így nem hogy nekem, de még közülük sem lesz hely valakinek. Bonyolult matematikai számításaimat Evan hangja szakította félbe.

    – Természetesen fent az emeleten – közölte szemrebbenés nélkül Evan, aki azóta a kezét visszatette a derekamra.

    – Aha, ja, őt felengeded, de nekünk bezzeg csak engedéllyel, vagy vészhelyzetben megengedett, hogy feltegyük oda a lábunkat – hitetlenkedett Larry, Jake pedig helyeslően bólogatott.

    – Miattam össze ne vesszetek, srácok, jó lesz nekem itt a kanapén is. Kicsi vagyok, pont elférek – mosolyogtam, hogy elrejtsem a zavaromat. Bíztam benne, hogy nem fognak már az első percben kiutálni. Elég rosszul indítottam. Féltem, hogy nem lesz ez az út olyan zökkenőmentes, mint gondoltam. Vagyis sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, de az fel sem merült bennem, hogy már az első öt percben kiutálnak.

    – Ezt felejtsd el, feljössz velem, ez nem kérdés. Már döntöttem. Ti pedig ne szemétkedjetek vele, mert velem gyűlik meg a bajotok – lépett közelebb Evan az ikrekhez.

    – Mi van, apukám, Ámor nyila eltalált? – poénkodott tovább az egyik, azt hiszem, Larry. Igen, ő az anyajegyes – próbáltam memorizálni.

    – Na elég, én most felkísérem Haley-t, és kipakoljuk az elkövetkező pár hétben szükséges holmiját az E-ME-LE-TEN – hangsúlyozta Evan, ezzel a derekamnál fogva megfordított, és felvezetett arra a helyre, ami a nyár elején a mi kis közös zugunk lesz. Vagyis gondolom. Remélem. Jaj, remélem nem túrtam ki, és remélem, itt marad velem. Már megint miért érzem ezt? Most találkoztunk először, teljes valónkban és mégis, arra vágyom, hogy átöleljem, hozzásimulnék és ki sem bontakoznék izmos karjai közül. A zakójánál fogva magamhoz vonnám és beszívnám isteni illatát. Olyan közel szeretnék hozzá lenni, amennyire csak lehet.

    – Ez lenne az. Nem túl nagy ugyan, de el fogunk férni – közölte velem, majd rám villantott egy igazán huncut mosolyt. – Rendezkedj be, én addig lemegyek.

    – De visszajössz majd? – érdeklődtem alig hallható hangon.

    – Nem.

    – Mi? De ugye nem miattam? – estem pánikba.

    – Nem, kicsim, nem miattad, csak tudod, valakinek vezetnie is kell ezt a buszt – kacsintott rám, majd megint mosolyra húzódott a szája. – Este viszont – tartotta fel az ujját –, teljesítünk néhány ígéretet – húzódott még nagyobb vigyorra a szája. Ettől a megjegyzésétől újra fülig vörösödtem, pláne ahogy felrémlett az utolsó telefonbeszélgetésünk. Istenem, ez az arc, azok a szexi nevetőgödröcskék… Rosszul leszek, és nem csak azért, mert ekkora baromságot kérdeztem…

    A rosszullétemnek nem hozzám, hanem ehhez a pasihoz volt köze. Jesszusom, hogy nevezett? Azt hiszem elalélok… Jó, hogy írásban, az sms-ekben vagy telefonom, de így személyesen… Ráadásul ennyire lazán, ennyire magától értetődően, mintha már évek óta együtt lennénk. Már ez az egyetlen szó, a tekintete, ami szinte éget, ez a meghitt pár perc, eddig nem ismert boldogsággal árasztott el.

    – Akkor én most megyek és indulunk – fordult meg, és már ment is volna lefelé, de az utolsó pillanatban még visszafordult, magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. Annyira meglepődtem, hogy alig tudtam reagálni. Miután magamhoz tértem, szabadjára engedtem vágyaimat, és viszonoztam az ő édes, hosszú, érzelmekkel teli csókját. Úgy faltuk egymást, ahogy azt a szerelmespárok szokták, nem olyanok, akik tíz perce találkoztak először. A kezemet a tarkójára csúsztattam, és szorosan vontam magamhoz. Ő is szorosan tartott. Egyértelmű volt, hogy kíván engem, elég erős bizonyítékát éreztem, ahogy nekem feszült a teste. És ez teljesen kikészített.

    – Egyébként az előbb hatalmas bunkó voltam – mondta miután elváltak az ajkaink. 

    – Miért? – kérdeztem még mindig pihegve.

    – Azért, mert nem is mondtam mennyire gyönyörű és szexi vagy – suttogta a nyakamba.

    – Te is nagyon elegáns vagy – vigyorogtam rá zavaromban.

    – Csak miattad.

    – Tényleg? Te csak miattam vetted fel ezt az ünnepi hacukát? – néztem rá meglepetten.

    – Igen, talán már ez is baj? – vonta fel a szemöldökét.

    – Nem – ráztam a fejem –, csak tudod, én egy rockbanda frontemberét sokkal inkább tudom elképzelni egy bőrdzsekiben, mint ebben – nyúltam merészen a zakó alá és rögtön elöntött a vágy, ahogy a tenyerem alatt megéreztem a forróságot árasztó izmos karját.

    – Ezzel most megleptél – fonta át a karjával a derekamat. – Az előbb még attól is elpirultál, hogy rád néztem, erre tessék, még öt perce sem vagy a buszon, de máris vetkőztetsz – nevetett fel és egy szempillantás alatt magához rántott, hogy újra szenvedélyesen megcsókoljon. Az egész testemet elárasztotta a forróság. Minden tagom remegett a folytatásért, de vissza kellett fognom magam. Egyelőre.

    – Azért azt még megjegyezném, hogy ez csak egy sportzakó nem valami puccos öltöny – vigyorgott felém.

    – Jó, nem is azért mondtam – sütöttem le a szememet.

    – Ezt ne csináld – emelte meg a fejem az államnál fogva –, sokkal jobban szeretem, ha az igéző szemeiddel rám nézel, nem pedig a cipőmet vizsgálod – suttogta felém.

    Eddig is tudtam, hogy bajban vagyok, de csak most döbbentem rá igazán, hogy mennyire. Ha ilyeneket fog mondani, ha így fog viselkedni, esélyem sem lesz, hogy józanul, a feladatomra koncentrálva tudjak gondolkodni.

    Elengedett, levette a zakóját és lazán ledobta az ágyra. Csak néztem minden apró mozdulatát. Bizsergett tőle a testem.

    – Ráadásul ez csak egy kivételes eset, nem bírom az ilyen cuccokat, de a kedvedért felvettem – kacsintott rám.

    – Az én kedvemért nem kell semmit felvenned – nyögtem halkan, de azt hittem elsüllyedek, amikor rájöttem, hogy mit mondtam.

    – Arra is időt szakítunk majd – kacsintott rám újra. Meg sem tudtam szólalni zavaromban. Égett az arcom a hülyeségem, de még inkább a pofátlansága, leplezetlen pajzán megjegyzése miatt.

    Már azt hittem, elindul lefelé, de az utolsó másodpercben pont úgy, ahogy az előbb, magához rántott. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk, de ha lehet, akkor most még szenvedélyesebb volt. Nyelvünk körözve simogatta a másikét. Követtem lassú, gyöngéd mozdulatait. Lágyan ízlelgettük egymás ajkát. Szinte teljesen egybeolvadtunk. Csók, még soha nem váltott ki belőlem ennyi érzelmet. Nem akartam elengedni, de tudtam, hogy el kell.  Ő is tudta. Lassan elvált az ajkamtól. A homlokát a homlokomnak támasztotta.

    Belenéztem vággyal teli szemébe. Ugyanazt láttam benne, amit én is éreztem. A kezével finoman végigsimított az arcomon. Levegőt is alig kaptam. Lassan pislogtam felé. Akartam őt, vágytam rá, de ez meg is rémített. Nem akartam már az első percben odaadni magam neki, de mégis. Igenis akartam!

    Mire feleszméltem a gondolataimból, már lent volt. Ezt csak abból tudtam, hogy meghallottam a busz hangját, ahogy életre kelt. Én pedig még mindig epekedve néztem utána. Nem is akarom tudni, milyen bamba képet vághattam, amikor itt hagyott. Azt a rohadt… – vetettem magam hanyatt az ágyon. Végigsimítottam a számat, és ahogy visszagondoltam a csókjára, kiült az arcomra az idétlen vigyor.

Webáruház készítés