Beleolvasó
Részlet a könyvből:
Mark
Elborult az agyam, amint megláttam, hogy megint elfoglalták a kijelölt helyemet a bár előtt. Ezért kapni fognak azok a barmok! Fújtatva álltam meg távolabb. Mikor beléptem a bárba az embereim egy kupacba beszélgettek. Remélem azért a munkájukat is elvégzik, bár eddig nem panaszkodhatok. A bár tele van, a lányok szépen kitáncolják a ropogós bankókat az öregekből.
– Jack!
Erre a feladatra ő lesz a legalkalmasabb, ha probléma merülne fel.
– Igen Főnök!
– Készülődj! Fél órán belül indulunk!
– Rendben!
A pulthoz mentem, az emelvényen a kis kedvencem dobálta a formás fenekét. Nehéz volt levenni róla a szemem, apró bugyi volt rajta, semmi több, formás kemény melleire rásimult hosszú szőke haja, amibe már oly sokszor belemarkoltam, míg ő a szájával játszott rajtam. Tudtam, hogy, ha visszajövök, kikövetelem tőle a szokásos kényeztetést, ami neki sincs ellenére. Észrevette, hogy nézem, kacsintott mosolyogva, majd úgy ringatta magát a rúdon, mintha az csak nekem szólna, közben alatta a nyáladzó milliomosok fütyültek neki.
– Kérsz inni, főnök?
Linda hangja zökkentett ki a merengésemből, aminek köszönhetően a farkam megkeményedett a nadrágomban.
– Majd később! Minden rendben? Milyen a forgalom?
– A szokásos, nem fukarkodnak – mosolygott rám, kivillantva fogait, amik még fehérebbnek tűntek a fekete haja mellett.
– Helyes, szedjetek ki belőlük annyit, amennyit csak lehet – adtam ki a parancsot majd kifelé indultam, hogy Jackkel behajtsuk, ami nekem jár.
Az autó felé megint felmordultam, utáltam, amikor elfoglalták a helyemet. Nem valami szakadt tragaccsal járok, ha nincs szem előtt, akár még a suhancok is bepróbálkozhatnak, hogy elvigyék.
– Legközelebb a saját helyemet akarom – szóltam mérgesen Jacknek.
– Igen, főnök! Figyelni fogunk!
– Ajánlom is!
Beültünk az autóba.
– Hova kell mennünk? – kérdezte Jack
– Ismered a bárt a Mayford Street-en?
– Igen, de az nem Ben-é?
A hangsúlyából már tudtam, hogy felfogta, miért megyünk.
– De igen!
– Értem.
Ezért volt ő a legjobb emberem. Nem kérdez, csak cselekszik.
Egy félre eső kis utcában leraktuk a kocsit, majd vártunk. Csak akkor szálltunk ki, amikor Ben az egyik emberével megjelent.
– Remélem nem üres kézzel jöttél, Ben – szólítottam meg. Tarkóját kezdte dörzsölni, már tudtam, hogy gáz van.
– Kéne még egy kis idő!
– Idő? – nevettem kínosan. – Minden van, csak idő nincs. Pont eleget kaptál!
– Még csak most kezdenek befolyni a pénzeim. Pár nap és fizetek – bizonygatta, de a szemében ott volt, hogy fogalma sincs, miből fog fizetni, nekem ehhez már elfogyott a türelmem. Nem fogok hónapokig a nyakára járni a pénzemért.
– Ennek itt a vége, Ben!
– Ha meg vagy szorulva, tudok adni pár dollárt – dadogva mondta, ezzel kiverte nálam a biztosítékot!
Megszorulva? Mi a faszt képzel? Több pénzem van, mint amennyire valaha is szükségem lesz! De nem fogom hagyni, hogy egy ilyen semmirekellő hazudozzon és tartozzon nekem! Intettem Jacknek, hogy ragadjon rá az emberére. Egy mozdulatomból megértette. Amíg ő lefogta a fickót, én elővettem a pisztolyomat, és Ben szeme közé céloztam vele.
– Erre semmi szükség, Mark!
– Kussolj! És térdre!
– Ne csináld! Kamatostul visszafizetem! Csak adj még egy hetet!
Már remegett, mint egy kutya.
– Ezt már hallottam párszor! Nincs tovább!
Azzal céloztam és lőttem.
Nyikkanás nélkül dőlt hátra, fejében a golyóval. Rögtön Jack felé fordultam, aki még mindig Ben emberével hadakozott, de szerencsétlennek nem sok esélye maradt. Jack légiós volt, egyik a legjobbak közül. De kissé balhés volt, így nem maradhatott.
– Mark! Engedj el!
Jót röhögtem a kérésén.
– Mit akarsz? Engem is megölsz?
– Nem, nem – léptem közelebb a fejemet csóválva. – Neked sokkal jobbat terveztem. – Bólintottam Jacknek, hogy tartsa erősebben.
Még közelebb léptem, és intettem, hogy teperje le Ben holtteste mellé. Mikor már halott főnöke mellett térdelt, mögé léptem. A kezemben lévő fegyverből kivettem a maradék töltényt, és letöröltem az ujjlenyomataimat.
– Fogd! – toltam elé a zsebkendőmben lévő pisztolyt.
Vergődni kezdett Jack kezei között.
– Nem! Ezt nem tehetitek!
Gúnyosan felröhögtem.
– Azt teszek, amit csak akarok.
– Ha akarod, neked dolgozom mostantól – kezdett a könyörgésbe.
– Vedd úgy, hogy ezzel kezded!
Elkaptam a karját, és a kezébe nyomtam a fegyvert, intettem Jacknek, hogy engedje el.
– De…de… ezért lecsuknak! – hebegte.
– De le ám! – vigyorogtunk Jackkel.
Kétségbe esve kapkodta a tekintetét, majd meglódult és rohanni kezdett.
– Az idióta – röhögtem hangosan, amikor megláttam, hogy egy tyúk közelít.
– Tűnjünk el, főnök. Majd ha elmegy a bige, eltakarítok – sziszegte Jack.
Behúzódtunk, hogy ne vegyen észre.
Alice
Ahhoz sem volt kedvem, hogy taxit hívjak, ha megint valami mogorva vénember jönne, biztos leordítanám a fejét amilyen ideges voltam. Nekivágtam gyalog a haza útnak. Szűk kis utcákon mentem végig, a hangos fő út most nagyon zavart. A gondolataimban majd szétrobbantam, hangosabbak voltak, mint egy forgalmas útszakasz. Aztán egyszer csak valami furcsa dörrenés hasított a csöndes éjszakába, amit egy mély kiáltás kísért. Elindultam a hang irányába, de már akkor megbántam, túl kíváncsi voltam. Lehet valaki bajba került? Az egyik saroknál egy földön fekvő, kilógó lábra lettem figyelmes.
– Hahó!
Lelassítottam, úgy közeledtem.
Nem jött válasz, az ember meg sem mozdult. Már majdnem odaértem, amikor egy férfi kiugrott elém és a kezembe nyomott valamit. Az ijedtségtől a mögöttem lévő falra tapadtam, elakadt a lélegzetem. Hangosan zihálva fordítottam a fejem utána, de csak azt láttam, hogy szalad. Lenéztem a hideg fémre, amit a kezembe nyomott.
– Jézusom – hördültem fel, amint megláttam, hogy egy pisztoly.
Ilyen nincs! Levegő után kapkodva léptem közelebb a testhez, kezemben a gyilkos eszközzel. Egy férfi volt, a sötétben nem láttam az arcát, de alatta a vértócsa nagyon is egyértelművé tette, hogy halott.
– Ne nézegesd, kislány! Ő már halott! Túl jól célzol – lépett elő egy férfi a sötétből.
– Micsoda? Nem én voltam – kezdtem magyarázkodni az ismeretlennek.
– Na persze! Akkor mit keres a gyilkos fegyver a kezedben?
– Valaki ide adta – hebegtem, és a földre dobtam.
– Na persze, kislány! Majd a zsarukat etesd ezzel a szöveggel! – Összerezzentem a vádjára.
Ekkor előlépett a sötétből. Egy pillantás alatt előttem termett, hátrabillentem, ahogy fölém tornyosult. Jóval magasabb volt, a sötétben is jól látható volt kék szeme, amivel gyanakvóan nézett. A zsebébe nyúlt, elővette a telefonját. Remegni kezdtem a tudattól, hogy a fogdán éjszakázom, sőt talán nem is engednek ki, ha nem hisznek nekem.
– Ön látta mi történt, igaz? – kérdeztem reménykedve.
– Igen, lelőtted ezt az embert!
– Az nem lehet! Nem én voltam – védekeztem kétségbeesve.
– Láttam, amit láttam! Most pedig hívom a zsarukat, majd ők gondodat viselik.
Már tárcsázott is.
– Uram! Kérem! Ne hívja őket! – Kapaszkodtam a karjába, de amint a bőréhez értem, mintha áram csípett volna meg.
Egy pillanatra lefagytam. Valamit ő is érezhetett, mert azonnal kirántotta a kezemből az övét, és olyan szigorúan nézett rám, azt hittem ott halok meg. Ezek szerint nem ugyanazt éreztük. Rám tört a pánik, amitől rohanni kezdtem kifelé a sikátorból, akárcsak a férfi, aki a kezembe nyomta a fegyvert. Nem néztem hátra, és meg sem álltam hazáig. Még akkor is remegtem a félelemtől, mikor becsuktam magam mögött az ajtót. Remélem nem követett. Hogy gyanúsíthatott meg! Látnia kellett, hogy nem én tettem. Épp próbáltam összeszedni magam, mikor kopogtattak. Felsikítottam.
– Hé! Alice, én vagyok, mi a baj?– hallottam meg Zac aggódó hangját. Őhozzá most végképp nincs kedvem.
– Jól vagyok – kiabáltam vissza, reméltem, hogy elmegy.
– Bántott valaki? Megölöm! Csak mondd meg! – Dörömbölt tovább az ajtón!
– Nem bántott senki! Jó éjszakát, Zac! – Nagy erőfeszítéssel válaszoltam.
– Nem megyek el, amíg nem látom az arcod! – Kitartóan kopogott tovább.
Ez tényleg nem fog békén hagyni!
Beakasztottam a láncot az ajtón, és résnyire megnyitottam.
– Most már látsz? – ráförmedtem.
– Mi a baj bébi? – átváltott szexi hangra. – Nem engedsz be?
– Nem, Zac, nem engedlek be. Láthattad az arcom, most már mehetsz. Jó éjt!
– De Alice, szépségem! Ne csináld ezt! – Mielőtt engedtem volna a csábító erőnek, ami belőle jött, becsaptam az ajtót az orra előtt.
– Reggel korán itt leszek – kiabálta be.
Bementem a szobába, hogy ne halljam, ledőltem az ágyra. Ott lebegett a szemem előtt a halott férfi és a fülemben csengett az ismeretlen hangja, ahogy a zsarukról beszélt. De mi volt az, amikor hozzámért? Nem! El kell felejtenem mindent, ami ma történt! Nem tudott követni! Így azt sem tudja, ki vagyok. Biztos nem talál rám. Vívódással a fejemben aludtam el.
Reggel Zac beváltotta az ígéretét, már hajnalban az ajtón kopogott.
– Nem adod fel? – Álmosan nyitottam ki az ajtót.
– Huh, szépségem, nem vagy valami jó bőrben – szemtelenül vágta hozzám, és már bent is volt. – De nekem így is kellenél – magához húzott, és egy puszit nyomott az arcomra.
– Mitől pörögsz ennyire? – néztem rá értetlenül.
– Csinálok neked reggelit, amíg lezuhanyozol. – Megint rám kacsintott, és megvillantotta a mosolyát, amitől ellenállhatatlanul szexi.
Sajnos ezt tudja magáról! Visszaél vele, ahogy csak tud! Bárcsak ne lenne ennyire lepedőszaggató, hogy mindenkit ki akar próbálni. Nem kellene keresgélnem pasit magamnak. És nem keveredtem volna bele a tegnap esti zűrbe sem! Megfájdult a fejem, ahogy újból eszembe jutott. Nem is vitatkoztam Zackel, tényleg rám fért egy frissítő zuhany. Beálltam a forró víz alá, és hagytam, hogy minden sejtemet átjárja a kellemes melegség. Próbáltam kiűzni a tegnapi nap újra feltörő képeit, de nem nagyon sikerült. Ahányszor becsuktam a szemem, mindig előjött az a furcsa kék szempár. Nem tudtam kiverni a fejemből azt az érzést, amit a bőre érintése váltott ki belőlem. Persze egyből beugrott a mogorva tekintete és fenyegető hangja, hogy hívja a zsarukat, és már el is felejtettem a bizsergető érzést. Sült tojás illata fogadott, amint kiléptem felöltözve a szobából. Zac póló nélkül teát készített az asztalon gőzölgő reggeli mellé.
– Te mit csinálsz? – megakadt a tekintetem izmos mellkasán.
– Melegem volt!
Lazán a vállára dobta a konyharuhát.
– Gyere, mielőtt még kihűl a reggelid.
Leültem az asztalhoz a csodálkozástól megnyúlt arccal.
– És most, elmesélhetnéd, miért voltál olyan dühös tegnap este.
– Újabb borzalmas randi. Nem akarok beszélni róla!
Gyorsan enni kezdtem, hogy ne kelljen többet beszélnem.
– Belátod végre, hogy én kellek neked?
– Mégis hányadik lennék a sorban?
– Most is az első vagy gyönyörűm. – Pimaszul mosolygott rám.
– Aha – nyögtem ki teli szájjal. – Persze, mert a másik még nem kelt ki az ágyadból.
– Hagyd abba a piszkálódást, és inkább mesélj!
– Mondtam már Zac, hogy nem akarok beszélni róla. Egy rohadék volt, ennyi. Nem is érdemes megemlíteni.
– Vettem az adást! Hányra mész dolgozni?
– Tízre!
– Este érted mehetek?
– Értem már! Én olyan esti–reggeli barátnő lennék – felnevettem.
– Komolyan gondoltam!
– Hogyne, Zac!
Felálltam az asztaltól.
– Ah, nem veszel komolyan. – Csalódottan forgatta a villát. – Ezért kell más csajokkal vigasztalnom magam.
– Ami nem esik nehezedre – nevettem még mindig. Tényleg nem lehet komolyan venni. – És a kérdésedre válaszolva! Nem kell értem jönnöd. Ne mond le miattam a mai randid. – Megállt a kezében a villa.
Ismerem már, mint a tenyerem.
– Honnan tudod? – fordult felém. Én csak felhúztam a szemöldököm. – Egyszer elveszlek feleségül, meglátod!
– A szüleim odáig lennének érted – pislogtam rá.
Felállt, adott egy puszit, és az ajtó felé indult.
– Szia, szépségem! Vigyázz magadra!
– Köszönöm a reggelit!
– Szívesen! – és már csapódott is be utána az ajtó. Gyorsan összerámoltam a konyhát, és indultam is dolgozni. Mindig gyalog jártam, de ma nem igazán voltam a helyzet magaslatán. Állandóan magam mögé pillantottam és az utca túloldalát bámultam, nem követ–e esetleg valaki. Féltem, hogy az ismeretlen nem fogja annyiban hagyni. Hogy esetleg felhívta a rendőröket, és már nyomoznak utánam. Klassz kis gyomorgörccsel és fejfájással léptem át a küszöbön.
– Merre jártál? – ugrott nekem egyből Harold.
– Mi bajod van? Még be sem léptem!
– Hát pont ez az!
– De még nincs tíz óra!
– Ne feleselj, te lány! – Fújtatva rohantam be az öltözőbe. Mary már a kötényét kötötte maga köré.
– Végre! Mesélj, milyen volt a pasi? Elnyújtottátok az éjszakát? Jó volt vele?
– A desszertig sem jutottunk el, nem hogy az ágyig!
– Az hogy lehet?
– Úgy, hogy sikerült megkoronáznod az eddigieket egy seggfejjel! Úgy – üvöltöttem az arcába.
Pillanatok alatt az egekbe volt a vérnyomásom.
– De hát olyan cuki pasi ez a Jake!
– Ha még egyszer beszervezel nekem valakit, soha többé nem állok szóba veled! Megértetted?– löktem egyet rajta.
– Jól van már! Mitől vagy így kibukva?
– Valami olcsó kis cafkának nézett!
– Hogy? – értetlenkedett.
– Mary! Ne csináld! Öt perce voltam ott, mikor más munkát akart ajánlani.
– Milyen munkát? – csillant fel a szeme.
– Na, szerinted, milyet?
– Na ne!
Kellett vagy egy perc, hogy leessen neki.
– De igen! És ha ez még nem lett volna elég, mire visszajöttem a mosdóból már kerített egy cafkát az édes hármashoz!
– Mondjuk azzal nincs semmi baj – vetette oda fél vállról.
– Lehet, hogy ti George–al így szoktátok, de… – közbevágott.
– Szoktuk – vigyorogva kacsintott.
– Jesszusom! Nem akarom tudni a részleteket! Én egy normális pasira vágyom, szóval hagyd rám a keresést, rendben?
– Jól van! Higgadj már le!
– Lányok! Mi tart ilyen sokáig? Új ruhát varratok? – hallatszott be Harold vészjósló hangja.
– Megyünk már – kiabáltuk egyszerre.
A következő napok eseménymentesen teltek. Szerencsére Mary és Zac is megértette végre, hogy nyugalmat akarok magam körül. Visszatért minden a rendes kerékvágásba. Reggel futással kezdtem a napot, majd meló és este egy laza sétával fejeztem be. Pár napig még bennem volt, hogy a rendőrség bármikor rám törhet, de ahogy teltek a napok, egyre biztosabb voltam benne, hogy ebből már nem lesz semmi. Mondjuk az is eszembe jutott, hogy miért nem hallunk semmit erről az ügyről. Mi lett a halott fickóval? És hova lett az óriás? Hamarabb választ kaptam a kérdésemre, mint azt gondoltam volna. Rendelést vittem volna ki, amikor belépett az ajtón. A kezemből a tálca leborult egyenesen a földre. Mindenki engem nézett, míg én ledermedve megsemmisültem a kávézó közepén. Egy pillanatra ő is lefagyott, ugyanazzal a szigorú szemmel nézett rám, mint akkor este, aztán mintha semmise történt volna, helyet foglalt az egyik asztalnál.
